A barokk ebédlő freskóinak „könyves háttere” – 3. Egyházi és világi méltóságok

A nagy képek és emblémák fölött, a falakon körben a magyar és az egyetemes történelem azon egyházi (pápák) és világi (királyok) méltóságait ábrázolták, akiknek közük volt a bencés rendhez, ill. a jeles bencéseket: az első apátokat, jeles szerzeteseket. A portrékhoz egyféle „mintakönyvként” két kötet szolgált. A jezsuita Hevenesi István kötete, mely 1692-ben jelent meg először, Nagyszombatban, latinul és magyarul is. A latin kiadás címe: Ungaricae sanctitais indica, a magyar kiadás címe: Régi Magyar Szentség.* A másik kötet Nádasdy Ferenc Mausoleum című munkája, a magyar királyok arcképcsarnoka, mely Nürnbergben jelent meg először, 1664-ben.

Az arképcsarnokkal Sajghó főapát a bencés rend magyarországi történetére utal és a szerezet egyetemes jelentőségét kívánta felmutatni.

„Noha a megfestendő szerzetesek és királyok alakját Sajghó főapát választotta ki, választásában nem kell személyes motivációt keresnünk, mert a magyarországi bencés rend önmagáról vallott s az évszázadok során kialakult felfogását, a magyar bencés hagyományt tükrözi. Ez nem csupán a rendi tudatuk táplálója, s összetartozásuk erősítője volt, hanem a 17. századtól, a rend újbóli (a török uralom utáni) megjelenésétől kezdve a korábbi birtokaikért és kiváltságaikért folyó jogvitáik, pereik és ütközéseik hivatkozási alapja is. Éppen az ezekre a vitákra készített történeti áttekintéseikből rajzolódik ki legplasztikusabban, hogy milyen szempontok szerint választották ki a megfestendő személyeket, s legtöbbször az is, hogy miért éppen őket festették meg.

Sajghó Benedek és elődei e vitákban egyformán érveltek. Ezért idézzük Sajghó elődjét, Göncz Celesztin főapátot, aki a különböző jogvitákban a bencés hagyomány részeit aszerint csoportosította, hogy kit és miről szeretett volna meggyőzni. Amikor a pálosok priorjának a magyarországi országgyűlésen a szerzetesek közt elfoglalt első helyét vitatta, így érvelt: a pannonhalmi főapátságot Szent István alapította, akinek Asztrik-Anasztáz, Pannonhalma első apátja hozta a koronát, s meg is koronázta őt. Mivel világi papok ekkor még nem voltak Magyarországon, a király pannonhalmi szerzeteseket állított különböző püspökségek élére, így lett Sebestyén esztergomi érsek, Asztrik-Anasztáz kalocsai, Szent Gellért csanádi, Szent Mór pedig pécsi püspök. Pannonhalma szerzetesei a pogánylázadásokban oly kitartóan védték a keresztény hitet, hogy sokan vértanúhalált is szenvedtek. Szent István Pannonhalmát – látva érdemeit – számos előjoggal és kiváltsággal tüntette ki, s ezeket aztán utódai és a pápák is nemcsak megerősítették, de meg is követelték. Mindezt akár oklevelekkel is tudja bizonyítani. Mindenképpen jogos tehát azaz igénye, hogy az országgyűlésen a szerzetesrendek között övé legyen az első hely, fejezte be okfejtését Göncz Celesztin főapát. Ugyanő a Pannonhalma kiváltságait megerősítő királyok sorát egy másik vitairatban sorolta fel, ez esetben a római szentszék magyarországi nunciusának. A cél itt az volt, hogy kivédje (sikerrel) Keresztély Ágost eszretomi érseknek azt a törekvését, hogy főhatóságát Pannonhalmára is kiterjessze. … érvelését itt arra építette, hogy Pannonhalmát az alapító Szent István olyan kiváltságokkal és szabadalmakkal látta el, amelyeknek az is része, hogy Pannonhalma nem Esztergom, hanem közvetlenül Róma alá tartozik. S ezeket a jogait Szent István utódai, Szent László, III. Béla, II. András és mások, köztük Ulászló, I. Lipót s számos pápa, így X. Leó, III. Orbán, XV. Gergely és a zsinat is megerősítette. ”

Galavits Géza: A pannonhalmi apátság barokk ebédlője - in: Mons Sacer 996-1996 Pannonhalma 1000 éve II. Pannonhalma, 1996 86. p.

*(A latin nyelvű második kiadás 1737-ben, a magyar nyelvű második kiadás 1695-ben jelent meg. 1750-ben Győrben is kiadás, de ebben a latin nyelvű kiadásban nem találunk képeket.)  

… folytatjuk