Nagy Gáspár három „adventi-karácsonyi” verse


Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.) egy Vas megyei kis faluban született. A bérbaltavári általános iskola elvégzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja lett. Nagy élménye lett az ezeréves magyar történelem és kultúra tapintható jelenléte. 1967-ben érettségizett Pannonhalmán. Később is mindig szeretettel emlékezett pannonhalmi éveire, tanáraira és diáktársaira egyaránt.

Részletes életrajz, pályakép és versek: http://nagygaspar.hu/honlap/eletrajz/

Három ­– szomorúan aktuális ­– „adventi-karácsonyi” versével készülünk az ünnepre.

Hótalan a hegyek inge

Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol –
amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén –
rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge –
el kell érnünk Betlehembe!

Se út… se félelem…

Adventi ének Rónay Lászlónak

Makacs szívünk
csak a reménynek
adja meg magát
bár tudván tudja
míly kockázatos ma
megint elindulni
Betlehem iránt.

Az úton végig katonák
tankoszlop aknazár…
és mennyi rágalom
szitok meg orv-halál
leselkedik most miránk
de ott az a csillag
riadt szívünkbe lát.

Mert ő is elindult egyszer
majd egy intésre megállt
a Hely fölött ragyogni
aztán már nincs tovább
se út… se félelem…
csak a szentséges éj ölén
dicsérni a végtelen csodát.

Jegyezvén szalmaszállal

– …mindig és mindig:
bűnökben édesült, iramult napok
habjaiban fuldokló emberek,
egy szalmaszállal, tudjátok-e?
talán a menthetetlent mentitek.

– …kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!