2025 – Szentév – 2.
Az első jubileumi évet VIII. Bonifác pápa hirdette meg. Címképünkön a gyűjteményünkben őrzött, 1486-ban kiadott, az érvényesnek ítélt pápai rendelkezéseket (decretum)[1] tartalmazó ősnyomtatvány[2] első oldalán látható miniatúra őt ábrázolja. A szentév meghirdetése „alulról jövő kezdeményezés volt.”[3] VIII. Bonifác pápát az indította az utólag kiadott, valójában a későbbi szentéveket előíró, az első szentévet csak utólag jegyző, 1300. február 22-én kelt Antiquorum habet fida relatio bulla kiadására, hogy látta, 1299-ben mekkora tömeg érkezett Rómába, a karácsonyi ünnepekre.
A pápa 1300 elején konzisztóriumot hívott össze, ahol megtárgyalta a bíborosokkal, milyen választ lehetne adni a zarándokok azon törekvésére, hogy eljussanak Szent Péter-bazilikába, hogy ott lelki kegyelmekben részesüljenek. VIII. Bonifác 1300. február 22-én, Szent Péter székfoglalásának az ünnepén, visszamenőleg kiterjesztve a jubileumi esztendőt 1299 karácsony vigíliájától, december 24-étől 1300 karácsonyáig hirdette meg az első szentévet, és úgy rendelte el, hogy csak százévenként ismétlődjön.
A szentév meghirdetésének egyik fő oka az volt, hogy az olykor zavaros céllal elvégzett zarándoklatokat — pl. a flagellánsok, vagyis az önostorozó zarándokok, és más anarchista jellegű kezdeményezések — szabályozzák. Másrészt anyagi okai is voltak, hogy fedezete legyen azoknak a harcoknak és törekvéseknek, mellyel a pápai udvar biztosítani akarta hatalmát a világi uralkodók felett.
VI. Kelemen 1343-ban a már 50 évenként parancsolta megismételni, VI. Orbán 1389-ben 33 évenként, végül II. Pápa pápa 1470-ben 25 évenként ismételteti, ami később is szokásban maradt.
[1] „A korai egyház időszakától fogva szokás volt egybegyűjteni a szent kánonokat, hogy különösen a szent szolgálatot teljesítő személyek könnyebben megismerhessék, alkalmazhassák és követhessék őket…
… az első tíz évszázad során az egyházi törvényeknek szinte számtalan gyűjteménye jelent meg, melyeket többnyire magánúton állítottak össze, és amelyek elsősorban a zsinatok és a római pápák előírásait tartalmazták más, kisebb jelentőségű forrásokból merített szabályokkal együtt. A nemritkán egymásnak ellentmondó gyűjteményeknek és szabályoknak ezt a halmazát a XII. század közepén Gratianus szerzetes - ugyancsak magánkezdeményezéssel - a törvények és gyűjtemények összhangjává szerkesztette össze. Ez az összehangoló mű, melyet később Decretum Gratianinak neveztek, alkotja az első részét annak a nagy egyházi törvénygyűjteménynek, amely Iustinianus császár Corpus Iuris Civilisének mintájára a Corpus iuris Canonici nevet viseli, és amelybe a kánonjog szakértőinek, a glosszátoroknak közreműködésével bekerültek azok a törvények is, amelyeket mintegy két évszázad során a római pápák legfőbb tekintélyével bocsátottak ki. Ez a Corpus a korábbi szabályokat tartalmazó Decretum Gratianin kívül magában foglalja IX. Gergely Liber Extra, VIII. Bonifác Liber sextus című gyűjteményét, valamint a Clementinae című kollekciót, vagyis V. Kelemennek XXII. János által kiadott gyűjteményét, továbbá XXII. János Extravagantes c. gyűjteményét és az Extravagantes Communes c. gyűjteményt, mely különböző pápáknak soha hivatalos kollekcióba nem foglalt dekretális leveleit tartalmazza. Az ebben a Corpusban található egyházi jog képezi a katolikus egyház klasszikus jogát, mely általában ezen a néven ismert.A latin egyház Corpus Iurisának valamiképpen megfelel a görög egyházban a Syntagma Canonum vagy Corpus canonum Orientale.”
[2] VIII. Bonifacius: Liber sextus Decretalium. Cum glossa Johannis Andreae. Praecedit: Super arborius consanguinitatis et affinitatis
Venezia: per Andream de Bonetis de Papia, 1486.
[3] Alulról jövő kezdeményezés 1300-ban – Gárdonyi Máté egyháztörténész az első szentévről
English
Magyar