2025 – Arcus Temporum – XXI.


Részletes program, regisztráció és jegyvásárlás:

https://www.arcustemporum.com/

Dejcsics Konrád atya, a fesztivál igazgatója:

Ahogy a Pannonhalmi Főapátság az idei programjaiban a KERT fogalmára fókuszál, úgy a 21. Arcus is e fogalom köré épül. „A hívő ember számára a történelem mitikus kezdetén a kert áll, ahol az ember Istennel, a világgal, önmagával harmóniában van. A Biblia utolsó könyve ugyancsak ilyen mitikus képekkel beszél a kertről, a Mennyei Jeruzsálemről, ahol a kertben megjelenik az épített világ, a kultúra, az ember. Ha az Arcus Temporumon idén, a Kert évében a monostorba lépünk be, akkor valahol az idők végezetén is találjuk magunkat, ahol Isten, ember, természet és kert kiengesztelődik egymással. A kert évad ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire törékeny ez a világ, mert veszélyeztetettek az emberi kapcsolatok, a környezetünk és a kultúra is. Az Arcus idén reményt akar adni, hogy lehetséges a harmóniát a párbeszéden keresztül megtalálni”

Simon Izabella – Várjon Dénes, zenei művészeti vezetők:

A pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál egy különleges oázisként jelenik meg nemcsak a magyarországi, de a nemzetközi zenei fesztiválok sorában is. Számunkra egy álom válik valóra azzal, hogy az idei fesztivál művészeti vezetői lehetünk és a hely szelleméből ihletet merítve állíthatjuk össze a zenei programot. Választásunk két zseniális német zeneszerzőre Felix Mendelssohn Bartholdyra és Jörg Widmannra esett, akiket mintegy másfél évszázad választ el egymástól, az idő ívén keresztül mégis számtalan szál köt össze. Jörg Widmann előadóként is Mendelssohn világszerte egyik legnagyobb, leghitelesebb tolmácsolója, zeneszerzőként pedig a német romantika egy folyamatos inspirációs tér alkotóművészetének. Kaleidoszkópszerű sokféleség jellemzi a programot. A dalirodalom, vonósszimfóniák, zongoraművek és a kamarazene kimeríthetetlen világán keresztül szeretnénk találkozni közönségünkkel és átélni a zene rezgéseivel a hit, a barátság és az összetartozás élményét. 

Kováts Adél, házigazda:

"A Pannonhalmi Apátság gyerekkorom egyik meghatározó helyszíne, ahol többször is jártam. Ez volt az első monumentális templomélményem. Pedig soproniként és keresztény neveltetésű gyerekként otthonosan éreztem magamat a templomok világában, a bazilika mégis lenyűgözött. Külön örömmel tölt el, hogy Rakovszky Zsuzsa díszvendégeskedésének évében én lehetek a háziasszonya az Arcus Temporum fesztiválnak. A KERT számomra, akár keményen dolgozom, vagy csak vagyok benne, mindig kikapcsol, ahogyan a komolyzene is. Kioltja a megfelelést, a felesleges zajokat, és a puszta létezés örömét hívja elő belőlem, egyszerűen sejtmegújító és gyógyító hatásuk van. Várom Önöket is szeretettel e gyógyító erejű fesztiválra!”