„Elszálltak, hajh, most az évek…” Bencés diákok egyesülete – 100


Elszálltak, hajh, most az évek…”

100 éves a bencés diákok egyesülete

Időszaki kiállítás a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtárában

2023. szeptember 1. és 30. között

Katolikus Bencés Diákok Egyesülete

 „Az aranyos jókedvű s bús-szomorú diákévekre való visszaemlékezés több volt bencés diákot arra késztetett, 1923-ban, hogy Bárdos Remig főapátot arra kérjék, tegye lehetővé, hogy a volt bencés diákok egyesületbe tömörüljenek.” (A bencés diák kalauza, Pannonhalma, 1933.) 

1923. év tavaszán az előkészítő bizottság minden olyan bencés diáknak, akinek csak tudta címét, felszólítást küldött, amelyben csatlakozásra szólították az egykori diákokat. A híradás oly lelkes fogadtatásra talált, hogy 1923 júniusában megtartható volt Győrött az alakuló közgyűlés, amelyet egy másik követett 1923 őszén Budapesten. Az elsőre az ország minden részéből jöttek öreg diákok, a másodikon inkább budapestiek jelentek meg.

Az egyes iskolákban már korábban is ún. osztályok jöttek létre, ezek alkották az (országos) egyesületet, illetve az országos szervezet létrejötte után is alakultak osztályok. Az egyesületnek két központja volt: Pannonhalma és Budapest. Annyi osztállyal működött, ahány helyen bencés gimnázium volt: Budapesten, Esztergomban, Győrben, (Komáromban), Kőszegen, Pannonhalmán, Pápán és Sopronban, ahol az egyesület egy-egy osztálya működött.

Az egyesület közgyűlését minden évben az őszi katolikus nagygyűléssel kapcsolatosan tartották meg Budapesten, ahol az egész ország volt bencés diákjai találkoztak.

Az Egyesület célja az 1925-ben, majd 1936-ban nyomtatásban is megjelent Alapszabály szerint: Ébrentartani kint az életben is a ragaszkodást egymás iránt; egyesült erővel valóra váltani a szívükbe vésett vallásos és hazafias eszméket s evégből állandó lelki kapcsolatot tartani fenn egymás és intézetünk között, valamint erkölcsileg és anyagilag támogatni a bencés gimnáziumi s főképen a bencés intézetekből kikerült főiskolai hallgatókat (segítő intézményekkel, ösztöndíjakkal, jutalmakkal).

Az Egyesület célját azzal érte el, hogy tagjai részt vettek gyűlésein, volt intézetük ünnepségein, alkalmi összejöveteleken, lelkigyakorlatokon, a volt tanárokért és tanulókért időszerint tartott gyászistentiszteleteken.

Az Egyesület tagjai (alapító, rendes, tiszteletbeli és pártoló tagok) csak magyar állampolgárok lehettek és a bencés gimnáziumok volt katolikus tanítványai, ha önálló keresetük volt. A kiskorúakat csak szülők vagy gyámi beleegyezés mellett vették fel. 

Az Egyesület tisztikarának tagjai: az elnök, két választott alelnök, a központi ügyvezető-igazgató, a választott főtitkár, a pénztáros és az ügyész az Egyesület jogi tanácsadója.

1924-ben megalakult a Bencés Diákok Szövetsége Főiskolai Csoportja is.

Bencés Diákszövetség

 Az 1989. május 27-én Pannonhalmán megalakult (az első Alapszabály és bírósági végzés szerint) Bencés Diák Szövetség, később Bencés Diákszövetség a Katolikus Bencés Diákok Egyesülete utódjának tartja magát. A Szövetséget a Győr-Sopron Megyei bíróság 1989. augusztus 22-én egyesületként bejegyezte. Az első választmányi közgyűlésre 1989. október 28-án a budai alsóvízivárosi plébánia pasztorációját ellátó kapucinusok rendházában.

Az 1989. május 27-én kelt Alapszabály szerint az egyesület célja: a bencés öregdiákok közötti kapcsolat ápolására szolgáló keretek és közösségi fórumok létrehozása és fenntartása, a bencés rend oktató-nevelő munkájának, a bencés iskolákban tanuló diákok fejlődésének, pályaválasztásának és továbbtanulásának támogatása. Továbbá közreműködés a bencés nevelés hagyományainak és új eredményeinek feltárásában és népszerűsítésében, és az egykori tanárok és diákok életútjának és életművének bemutatásában. A haza javára, a nemzettudat ápolása és hozzájárulás a magyar társadalom erkölcsi felemelkedéséhez.

A Szövetség tagja lehet az a nagykorú személy, aki legalább egy tanéven keresztül magyar bencések által fenntartott intézményben tanult, belépési szándékát kinyilvánítja és az Alapszabályt elfogadja. A Szövetség pártoló tagja lehet bencés iskolát nem látogatott természetes vagy jogi személy is, aki az egyesület céljait elfogadja és azok megvalósításában részt kíván venni.

A Szövetség testületei a közgyűlés és a választmány. Az egyesület helyi csoportokat, társaságokat hozhat létre. Az egyesület vezetősége tisztségviselői: az elnök, az alelnök, mint a bencés rend képviselője, az ügyvezető titkár, a budapesti, a pannonhalmi, a győri helyi szervezet vezetője, a számvevő, a jogtanácsos és a számvizsgáló bizottság vezetője. A tisztségre történő megválasztás három évre szól. A Szövetség fővédnöke a mindenkori pannonhalmi főapát.

Az első közgyűlésen megválasztott tisztségviselőknek írt felkérő levélben ezt olvashatjuk: Célunkat … az alapszabállyal összehangban egy mondatban így foglaltuk össze: szolidaritás a Renddel és egymással. Szövetségünk tagsága az éppen érettségizett 20 év alattiaktól a 90 éves fölöttiekig terjed. Az elképzelések és törekvések – ezért is – nagyon különbözőek. Szent Benedek atyánk szavaival: A fiatalabbak az öregeket tiszteljék, az öregebbek a fiatalabbakat szeressék. (Reg 64, 10), és így legyen békesség köztünk mindenkor.

A szervezet 1989 és 2009 között évente Almanachot jelentetett meg, 2000 és 2018 között évente háromszor, majd kétszer a Bencés Diákszövetség Hírlevele című lapot.

Pannonhalmi Bencés Alumni

A Pannonhalmi Bencés Alumni 2013 adventjének harmadik, Gaudete vasárnapján, december 15-én ünnepélyes keretek között a diákmisén alakult meg a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatósága kezdeményezésére.  

Az Alumni-szervezetek általában egyetemek öregdiák-szervezetei – a bencés alumni e szervezeteket tekintette mintául.

A Pannonhalmi Bencés Alumni megalapításától kezdve szoros kapcsolatot kívánt fenntartani a Bencés Diákszövetséggel, ennek tagszervezete, de a Pannonhalmi Bencés Gimnázium önálló öregdiák-szervezete.

Elsődleges célja a gimnázium céljainak támogatása, öregdiákjai közötti kapcsolatok ápolása és Pannonhalma értékeinek mind élőbb képviselete.

Az Alumni feladata továbbá pannonhalmi vonatkozású öregdiák-programok szervezése (pl. Bencés Bál, Bencés Öregdiák-nap. Alumni-kosárkupa), ill. segíteni a minden bencés öregdiákot érintő programokat (pl. Bencés Nótahajó, Bencés Sportnap).

A szervezet tagjai lehetnek a Pannonhalmi Bencés Gimnázium volt és jelenlegi tanárai, ill. volt diákjai, alumnusai.

A Pannonhalmi Bencés Alumni tisztségviselői: az elnök (a mindenkori pannonhalmi főapát) és a titkár, irányítószerve az elnökség.  Az elnökség feladata többek között a pannonhalmi gimnázium sokszínűségének reprezentálása, a bencés alumni működési stratégiájának kidolgozása, támogatók felkutatása, ill. a támogatások felhasználási elveinek kidolgozása.

A Pannonhalmi Bencés Alumni tagjai tagozatokat hozhatnak létre lakóhely, korosztály vagy egyéb közösségi tényező szerint, amennyiben e tagozatok elősegítik a szervezet céljait.

A 2019 februárjában indult el a Mentorprogram, melynek célja, hogy összekössön fiatal, egyetemista alumni tagokat hasonló területen tevékenykedő, már az adott területen tapasztalatot és mélyebb tudást szerző öregdiákokkal. A mentor az együttműködés során rendszeres találkozók keretében tudja megosztani véleményét és tapasztalatát a mentorált által fontosnak tartott témákban. Ezek a témák kapcsolódhatnak egy-egy konkrét szakmai kérdéshez, vagy adott szakterülettel és foglalkozással kapcsolatos általános kérdésekhez, de lehet általános életvezetési tanácsadás és beszélgetés (’coaching’) is.

A Pannonhalmi Bencés alumni kommunikációs csatornái 2008 és 2018 között a Pannonha-MA újság, napjainkban pedig a szervezet önálló honlapja.