folytatás… Régi-új kiállítás könyvtárunk előterében – 4.


Az első részben említett Szent István szobor helyére került az a Pannonhalmát ábrázoló makett (terv), ami a valóságban soha nem valósult meg. A modellt Johannes Packhnak tulajdonítjuk, aki a könyvtár második építőmestere volt, és akinek a most is látható zömében klasszicista épületegyüttest köszönhetjük. A műtárgyról kevés információnk van.

 Egy makettről Szeder Fábián bencés ír, 1839-ben: Ma vevém által Sz. Mártoni monostornak Mintáját, mellyet Packh Architestus készített.

„Pannonhalmán egy makett maradt fenn, s ez a kolostoregyüttest nagyszabásúan kiépített formájában jeleníti meg. A szakirodalom ezt hagyományosan 1827-re datálja a talán utólag ráragasztot, az időközben elveszett – 1827. Pannonhalma tervezete szövegű – papír csík nyomán. Minthogy makettre utaló egyetlen hiteles kortárs feljegyzés Szeder Fábiáné, a fennmaradt makett keletkezésének időpontja nyitott kérdéssé vált. (Hacsak nem tételezzük fel, hogy két makett készült, egy 1827-ben és egy 1839-ben, vagy hogy Packh 1839-ben az 1827-es makettet hozta el újból.) A makett által megjelenített kiépítés a teljes épületegyüttest érintette volna, valamennyi szárny klasszicista külsőbe öltöztetésével illetve felépítésével. A nyugati homlokzat a korábbi tervek többségéhez hasonlóan kéttornyos.” (Sisa József: A Könyvtár és a torony építése in: Mons Sacer II. 157. p.)

AttachmentSize
Image icon makett-2.jpg673.38 KB