Imádság a Covid-járvány időszakából – minden időben érvényesen


A pannonhalmi Bencés Kiadó gondozásában megjelent az Örökké égő mécses. Esti imák Pannonhalmáról című kötet (szerk. Ásványi Ilona), mely egyszerre egy minden időben érvényes imakönyv, másrészt egyféle emléket állít a Covid járvány időszakának.  

A kötet fülszövege: 2020. március 16. és 2021. május 8. között, a pandémia időszakában 11 pannonhalmi bencés összesen 225 online esti imát vezetett. Ez a könyv ezekből válogat ki nyolcvanat. A világjárvány idején a pannonhalmi online esti ima sok család, közösség, diák és felnőtt számára jelentette a reményt. Az akkor elhangzott szövegek ma is érvényesek. Mert az imádság ugyanaz: nekünk a remény jele, Isten előtt pedig örökkön égő mécses.

A Bencés Kiadó ajánlója: „A pandémia heteiben és napjaiban sokat töprengtünk azon, hogy a „bencés nagy család” (szerzetesek, diákok, öregdiákok, szülők, barátaink) hogyan tudna még jobban összekapcsolódni, összekapaszkodni a járvány okozta nehéz időkben. Úgy gondoltuk, hogy ez az imádságban lehetséges: egyrészt az online közvetített szentmiséken, másrészt az esti imádságok által, melyeket a járvány alatt nem osztályonként végeztünk, valós jelenléttel, hanem szintén online közvetítünk. Ebből adunk most egy válogatást. A kis kötet emlékeztet majd bennünket arra a nehéz időszakra, amit a járvány szorítása okozott, de imádságok és a napi evangéliumhoz fűzött elmélkedések minden időben érvényesen segíthetik istenkapcsolatunkat, imaéletünket.”

Forrás: Pannonhalmi Főapátság – Bencés Kiadó

https://pannonhalmifoapatsag.hu/bences-kiado-elokeszuletben/