Írói rezidencia. Pannonhalmi napló Visky András: Az 501–es szoba – 3. rész

„De akarom, hogy Pannonhalma ne felejtse, hogy látott...” (Kazinczy)

Az egyik késő esti arborétumi sétám alatt, amikor már a sötétség beborította az alig moccanó, még csupasz fákat és cserjéket, és csak a zúzott fehér kövekkel szórt ösvények halvány derengése mutatta az utat, megvilágosodott előttem, hogy nemcsak a káosz, hanem a minden formák formája is ott van a teremtés előtt. Azaz maga Isten. Nem valamiféle káosz-mimézis irányába kellene mennie tehát a prológusnak, hanem a formákat bejelentő villódzás felé. Egy kép jelent meg előttem: gomolygó, sűrű köd, alig érzékelhető szikrázások. Kisülések, vihar előtt – a sokféle (zenei) forma jósló fölvillanásai. Ebben a történő ürességben Az Úr jelent meg előttem. A számára otthonos semmiben sétálgat gondterhelten – ezt láttam. És mint minden hamletek Hamletje azzal a kérdéssel vívódott, hogy teremtsek-e vagy nem. A Gyermek is ott volt, ő önfeledten játszott, játék közben dudorászott. Pontosan úgy, ahogyan a Példabeszédek könyvében olvassuk, a teremtés enigmatikus leírásban: „én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam mindennap, színe előtt játszadozva mindenkor.” 

Forrás: https://litera.hu/irodalom/publicisztika/visky-andras-az-501es-szoba-3-resz.html