Kiállítás a kiállításban – SZUBJEKTIV ARCHÍVUM


Két évet, két tematikus és spirituális évadot( 2020 Vendégség/2021 Emlékezet) köt össze az a kutatási és kiállítási munka, amelyben muzeológusok, kurátorok, művészek dolgoztak a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményeiben: a könyvtárban, a levéltárban, a múzeumban és az iskolai gyűjteményekben. Ebből a munkából született meg a Láthatatlan spektrumok című kiállítás. Az alkotómunkával kinyitottuk a gyűjteményeket évszázadok óta őrző és gyarapító szerzetesközösség felé is: a kutatást beszélgetéssé alakítva.

 

Arra kértük a szerzetesközösség tagjait, hogy válasszanak a gyűjteményből olyan tárgyakat, képeket, dokumentumokat, amelyeket mi talán nem veszünk észre, vagy szerintük nem úgy látjuk, ahogy ők láttatnák. Javaslataik legyenek szubjektívek, történeteik pedig személyesek. Tárják fel a tárgyak számunkra láthatatlan, mégis elmesélhető világát. Így született meg a SZUBJEKTÍV ARCHÍVUM: tárgyak, képek, dokumentumok, történetek szövete, melyeket a ma működő közösség ugyanúgy egybekapcsol, mint a többszáz éves bencés örökség.

A szerzetesközösség tárgyválasztásai és történetei, illetve a művészek gyűjteményi kiindulópontjai és alkotásai egyszerre mutatnak párhuzamosságot és kettősséget. Mindkét esetben érvényesül a szubjektivitás, mégis, mintha külső és belső szempontok kerülnének egymás mellé. Míg a szerzetesközösség tagjai használják (in usu) a többszáz éves örökséget és egyfajta belső nézőpontból reflektálnak a közösség és a gyűjtemény kapcsolatára, az alkotók inkább ihletet merítenek , külső, akár máshol megélt tapasztalatot aktiválnak a gyűjteményi tudás és forrásbázis segítségével. A két, egymástól alapjaiban különböző gondolkodásmód ezer szállal kapcsolódik egymásban.

Szöveg: Frazon Zsófia

A Szubjektív archívum létrehozásában együttműködő bencés szerzetesek: Várszegi Asztrik, Binzberger Ákos, Hortobágyi T. Cirill, Borián Elréd, Kisnémet Fülöp, Dejcsics Konrád, Biriszló Lőrinc, Szabó Márton, Jurinka Szilveszter

Kurátorok: Forster Hannah Daisy, Frazon Zsófia