Kiss Noémi pannonhalmi naplója a Vigilia májusi számában

Márciusban a Pannonhalmi Főapátság Írórezidencia-vendége Kiss Noémi író volt, akinek naplószerű feljegyzéseit, Pillanatnyi csend című esszéjét a Vigilia 2024. májusi számában olvashatjuk.

A folyóirat előfizethető a Vigilia honlapján, ahol az egyes számokat is megvásárolhatók: https://vigilia.hu/

Részletek:

"A kapu fölött, egy felső emeleti szobában van az íróasztalom, diófa, kulcsokkal, zárakkal, olvasólámpával. Először észre se veszem. Ha új szobába lépek, az éjjeliszekrény szokott lenni az első tárgy, amit felmérek, vajon hány könyv fér rá? … A konnektor keresése. (Majd a kapcsolatok elvágása, minél kevesebb beszéd, levél és találkozó, a töltőket tudatosan nem veszem elő.) Végül az ablak, keletre néz. Egy kolostor falai között töltöm a nagyböjt idejét.

…Azt hiszem, az írás a legintimebb viszony a világhoz. Istennel való beszéd, ha sikerül, az lehet ilyen. Csend van, néma csend, és belül pedig pattanó szenvedély. És akkor megszólít az Isten.

… a célom elveszíteni önmagam és az írás csendjét megteremteni. Nem az írás lesz fontos, hanem a csend, a csend jelenléte. …

Nem ugyanúgy kijönni a kolostori életből, mint ahogy belementél – mint egy középkori, lélektani labirintus. Az első körök a legmélyebbre visznek, jönnek az elakadások, a közepén összeomlasz, kifelé pedig új életet kezdesz. …

Papucsban, mezítláb megyek a vigíliára, nincs nálam semmi, ebben van némi meztelenség, mint a csendben. Isten megtapasztalása, a legbelsőbb néma csend – a megoszthatatlan, nyelv nélkül létező történet. Egy koccanás, egy lapozás. Zsoltárok, himnusz a belső elnémulásról. Az el nem mondott ima a végső csend. …

Laudes. Felkelni, járni. Közel kerülni, de kihez? Istenhez és önmagadhoz. Egyik sem lehetséges. Ezért minden nap elölről kell kezdeni.

Családanya kolostorban. Ez lehetetlen. Pedig nincs hasonlóbb, mint egy anya reggeli élete és egy kolostori ébredés. Hajnalban kelek, van, hogy már fél ötkor fent vagyok. Akkor ugrik ki az első vörös csík a horizontra. Mióta anya lettem, úgy írtam a könyveimet, cikkeimet az utóbbi tizenöt évben, hogy lábujjhegyen közlekedtem a hálóból a kanapéig. Az ujjam végével érintettem a bútorokat. Odatettem két párnát és elővettem a számítógépet. Néma, halk, mormoló munka. Az írást a bőrrel csinálod. És hosszú lélegzetvételek. Anyaként nem volt sok énidőm, anyaként folyton kutatod a gyerekeid érzéseit, bőgésük ordítás, panasz, éhség, fájdalom, szeretetéhség, szeretetfájdalom. Beszélsz nekik, hívod őket, néha kiabálsz, kétségbe vagy esve. A csecsemők korán kelnek, sokszor éjszaka sem alszanak, és a kisgyerekek is korán fent vannak. Mire felkelnek, uzsonnát készítek, beteszem a mosást. Jönnek, beszélnek, kérnek. Persze a gyerekek kiabálása, hangos sikolya őszintébb a felnőttek némaságánál, akik némán hallgatnak, amikor szólni kéne. …"

 Ásványi Ilonának, hálával

Pannonhalma, írórezidencia, 2024. március 3–6.