Rejtett kincseink… ősnyomtatvány zsolozsmáskönyv, a Melki Diurnale

Az 1488-ban, Augsburgban, Erhard Ratdold nyomdájában nyomtatott ősnyomtatvány tartalmilag – mint a diurnale általában – a szerzetesek kötelezően elvégzendő zsolozsmája nappali imaóráit foglalja magába. A könyvecske – ahogy a számozatlan első levél versoján olvasható-nagyon „kézreeső” (manualis), a kóruson használt nagyméretű zsolozsmáskönyvekkel ellentétben könnyen kezelhető, az úton vagy a kolostortól távol levő szerzetesek számára készült.

Bibliográfiai leírása: Diurnale Mellicense. Augsburg, 1488 [328] fol. ill. 16°

Mai jelzete: 122 I 42

Régi pannonhalmi jelzete: 3 a 5

Possessor bejegyzések:

Conradus Herle (Hertz?) [bejegyzés az első levél rectóján].

Egyéb bejegyzések:

• A kötet utolsó, üres levelének rectóján tintás bejegyzés: Anno d(omi)ni 1559 in vigilia thome veni mo(n)tem[!] eccl(es)iae etc.
  
  
• A kötet elején a kézírással pótolt naptárrészben július 21.-hez beírva: eo die fulmine de celo turrim penetravit 1588
  
  
• A kötet elején a kézírással pótolt naptárrészben október 3.-hoz kézzel beírva: novo anno domini 1520 collectatio mee nuptie celebrate fuere
  
  
• Az L és az M ív közé 29 levél van bekötve, rajtuk piros és fekete tintával írt, Mária tiszteletére vonatkozó szöveg, részben Szent Ágostontól is.

A kötet részletes tartalmi és állapotleírása:

A zsolozsmáskötet a melki „fekete szerzetesek” (monachi nigri)* szerzetesek számára készült, az ő szokásaik alapján, a római előírásoknak megfelelően.

A pannonhalmi könyvtárban őrzött példány hiányos, eredetileg 325 vagy 328 levélből állhatott. A kötet elejéről a kalendárium (kl1-10 levelek) hiányzik, kézírással, kivonatosan és betoldásokkal pótolva. Az o6-q8 (19 levél) szintén hiányzik, helyére bekötve 62 levélen szövegpótlás, többek között: ad commemorationem beatae mariae virginis, a szentekhez (Péter és Pál, Benedek, Márton) szóló suffragia, a vendégfogadás és a bencés monostorokban szokásos lábmosásszövegei olvashatók.

A magyar szentek nincsenek pirossal kiemelve, de szent Márton ünnepe igen, ami Récsey** szerint azt is jelezheti, hogy a bejegyzést egy szent-mártoni bencés írhatta.

Azért is felmerült az a gondolat, hogy a Diurnale legalábbis magyarországi (pannonhalmi) használatban volt, mivel a szentek között kiemelten szerepel Márton, ***.  De kiemelten szerepel Péter és Pál apostol is, akik Melk**** partónusai. Ezen a kívül a kézzel írt naptár sem utal Magyarországra vagy Pannonhalmára.   

A kis kötet vörös rubrikákkal és kezdőbetűkkel nyomtatott, egy oszlopban 24-26 sorral.

Az O 6 után betoldott rész 21. levél versoján be van ragasztva egy könyvből kivágott, 50x30 mm-es Golgota fametszet (Mária ölében a halott Krisztussal, mögöttük az arma Christi képe a kereszttel); a G6-8 és a H1-6 levelek hiányoznak, helyükre egy üres van kötve; az R2 levél hiányzik, kézírással pótolva két levélen; az R5 levél hiányzik.

_________________________________________

*A ciszterci szerzetesek festetlen, durva gyapjúszövetből készített ruhájuk alapján a szürke szerzetesek (monachi grisei), ragadványnevet kapták, szemben a hagyományokat követő, a ruhájuk színe alapján fekete szerzetesekkel (monachi nigri).

**Ősnyomtatványok és régi magyar könyvek a pannonhalmi könyvtárban (Budapest: Hunyadi Mátyás Irodalmi és Könyvnyomdai Intézet, 1904)

***A feltételezés hátterében az is állhat, hogy Szent Márton az 5. és 8. század között uralkodó frank Meroving-dinasztia védőszentje volt; az utánuk következő Karoling uralkodók (8–10. század) hatalmukat igazolandó átvették Szent Márton tiszteletét, s ezzel Márton már nem egy dinasztia, hanem a királyi hatalom partónusa lett. A Karoling-dinasztia hanyatlásával a Márton-kultusz gyengült. A Német Birodalmat létrehozó Ottók dinasztiája tudatosan vállalta a frank hagyományokat, megőrizte Szent Márton tiszteletét, de kultusza elmaradt más szentek: Szent Mihály, Szent Lőrinc, Szent Móric és Szent Vitus tisztelete mögött. Géza fejedelem és fia, Szent István függetlenedni akart a Német Birodalom befolyásától, független, önálló Magyarország megteremtésére törekedtek. A király elnevezést már Géza is használta, fiát, Istvánt pedig a keresztény királyi cím örököseként neveltette. Ez a politikai elképzelés lehetett a Márton-kultusz felelevenítése hátterében, amikor az első magyar bencés monostor, Pannonhalma patrociniumának Szent Mártont választották.

****Melk és Pannonhalma kapcsolatához meg kell jegyeznünk még azt is, hogy a 15. század végén szerte Európában az apátságok nagyobb egységekbe, kongregációkba tömörültek, élükön a főapáttal. A legtekintélyesebb a cassinoi és a melki kongregáció lett. A 16. század elején II. Ulászló erős kézzel fogott hozzá a szerzetesi élet megújításához Magyarországon. Tolnai Mátét, kancelláriai jegyzőjét nevezi ki pannonhalmi apáttá, akinek nevéhez intézményi, szervezeti és liturgikus reform fűződik, melki szellemben. Tolnai Máté idejében rendeződnek a magyarországi bencés monostorok kongregációvá, melynek központja a Szent Márton hegyi monostor lesz. Mindezt X. Leo erősíti meg 1514-ben kelt bullájával. Ennek értelmében a főapátot kivonja az érseki és püspöki joghatósága alól, főpásztori tisztséggel ruházza fel, és közvetlenül a Szentszék (Róma) alá rendeli. Ez utóbbi kiváltság a korábbi apátokat is megillette, ekkor azonban megerősíti a pápa.

További kapcsolódások: Az 1637-es országgyűlés azt követelte a királytól, III. Ferdinándtól, hogy állítsa vissza a bencés rendet, és kikötötte azt is, hogy az új főapát magyar legyen. Az ausztriai bencések között azonban nem találtak alkalmas szerzetest, ezért a heiligenkreuzi ciszterci kolostor perjelét, a csepregi születésű Pálffy Mátyást (1602-1646) kérték főapátnak. Az esküjét 1638 december elején letett Pálffy Mátyás nemcsak Szent Benedek Reguláját ismerte el a maga számára kötelezőnek, hanem az osztrák kongregáció statútumait (egy-egy kongregáció életét szervező szabályzatok) is. A pannonhalmi könyvtár szempontjából ez azért fontos, mert a melki statútumokban külön fejezet rendelkezik a könyvtárról és őréről. Pálffy Mátyás rövid főapátsága alatt Pannonhalma újraéledt, újraszerveződött – ez érvényes a könyvtárra is –, ha igazi gazdagítója már a következő főapát, Magger Placid (?-1667) volt is.

Illusztráció:

Barnával ill. pirossal színezett, nyomtatott iniciálék, lapszéli fonadékdíszek.
A kalendárium előtti levél rectója, az L6-8, az R6 és utána még két levél üres.
A kalendárium előtti levél versóján pirossal nyomtatva: Et si (prae)sentis libelli qua(n)titas minima vide(atur) ...

Kötés:

Barna, fatáblás bőrkötését 1993-ban restaurálták, a hiányzó vereteket akkor pótolták.