Szent Benedek a nagyböjtről 1.

A szerzetes életének olyannak kell lennie, mintha állandóan negyvennapi böjti fegyelem alatt élne, mégis mivel kevesekben van meg ehhez az erő, ezért azt tanácsoljuk, hogy a negyvennapnak ebben az idejében teljes tisztasággal élje életét, ugyanakkor a más időkben elkövetett hanyagságait ezekben a szent napokban tegye jóvá. Ez akkor történik megfelelő módon, ha minden bűntől tartózkodunk, könnyek között imádkozunk, szent olvasmányokat olvasunk, a szív töredelmére és az önmegtagadás cselekedeteire törekedünk. Ezekben a napokban tehát szolgálatunk szokott mértékéhez adjunk hozzá valamit: külön imádságokat, ételben és italban önmegtagadást. A kiszabott mértéken felül mindenki ajánljon föl valamit saját akaratából a Szentlélek örömében Istennek, azaz: vonjon meg valamit testétől az ételben, italban, alvásban, beszédben és tréfálkozásban, és így a lelki vágyódás örömével várja a szent húsvétot. Azt azonban, amit ki-ki felajánl, terjessze apátja elé, és az ő imádságával és beleegyezésével tegye, mert ami a lelki atya jóváhagyása nélkül történik, elbizakodottságnak és hiú dicsőségvágynak számít, nem érdemnek. Tehát mindent az apát beleegyezésével tegyenek. (RB 49.1-10)