History of the Library

ENG-A könyvtár rövid története

A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár (röviden Könyvtár) - ha a „magyar történelem zivataros századaiban” nem is mindig működött könyvtárként - Magyarország legrégibb gyűjteménye.
Jelentős védett könyvállománnyal (kódex, ősnyomtatvány, korai antikva, RMK, Benedictina) bír, mely a nemzeti vagyon része. Mivel a Pannonhalmi Főapátság, benne a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár 1996 óta Világörökség; az itt összegyűjtött szellemi, kulturális kincs a világörökség része is.
Az első adat a gyűjteményről, a középkori könyvtárról egy 1090 körüli Szent László oklevél - az első magyarországi könyv(tár) katalógus -, amely  70-80 kódexet sorol fel. Ezek közül sajnos egy sem maradt fenn. 1627-ből való Himmelreich György főapát könyvtárának katalógusa. Himmelreich könyvei (vagy azok egy része) halála után minden bizonnyal a Könyvtárba kerültek. Egy 1658-ban készült inventárium 2318 kötetet sorol fel. II. Józsefnek a bencés rendet is feloszlató rendeletének kiadásakor a könyvek száma 4232 kötet volt. Ezek egy része az Egyetemi Könyvtárba került, a többit elárverezték.
1802-vel, a rend visszaállításakor kezdődik a Könyvtár mai története.  Ekkor a bencések új feladatot is kaptak, a tanítást, s ez tükröződik a Könyvtár történetén is.  A rend visszaállítása után az apátság csupán 757 kötet könyvet kapott vissza a feloszlatás előtti könyvállományából, de 1839-ben már 36.000 kötetes, 1845-ben 60.000 kötetes volt a gyűjtemény. A gondos gyűjtés, vásárlás és örökségek nyomán ma körülbelül 400.000 kötettel rendelkeznek.
Ez a hatalmas állomány felöleli a tudományágak minden területét. Tizennyolc kódexet, köztük egy 13. századi teljes Bibliát, és az első főapát, Tolnai Máté számára készített, szépen díszített evangelistariumot találunk a gyűjteményben. Ez utóbbi a könyvtárban őrzött legkorábbi pannonhalmi kézirat, a XVI. század elejéről való Pannonhalmi Evangelistarium. 230 körül van az ősnyomtatványok száma, köztük van egy csak itt fennmaradt kötet (unikum) is,  de a későbbi korokból is őriz a könyvtár  ritkaságokat. A tizennyolc kódex, és a jelentős régi anyag (ősnyomtatványok, antikvák, Régi Magyar Könyvek) nagyobb része későbbi vásárlás útján jutott a Főapátság birtokába, főként német kolostori gyűjteményekből. A 19. és 20. századi tudatos gyűjtés eredménye, hogy a könyvtár rendelkezik az adott kornak megfelelő teológiai és monasztikus irodalommal, de a különböző szaktudományok alapvető munkáival is. 
A gyűjtemény zöme latin nyelvű, a magyaron kívül német és francia könyvek vannak nagyobb mennyiségben. A gyarapodást napjainkban kevés vásárlás és a bencés szerzetesek hagyatéka jelenti.
A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban őrzött gyűjtemény jelentős része „régi könyv”, vagy egyéb szempontból egyedi dokumentum. A különleges anyag különleges gondozást igényel.
A könyvtárépület - az egyik legjelentősebb hazai műemlék teremkönyvtár – az 1820-as, 1830-as években épült. Az építkezés és a könyvállomány fellendülő és tudatos gyarapítása összefüggött azzal a szellemi mozgalommal, melyet reformkornak nevezünk. Az 1802-től tanító rendként működő bencések könyvgyűjteménye jelentősen megnövekedett, ezért szükség volt egy önálló, nagy könyvtárépületre.
1824-ben, a középkori várfal északnyugati sarkán álló torony lebontásával kezdődött el az építkezés. Engel József (1776 k.-1827) sajátos, „bazilikális elrendezésű” teret tervezett, amely az oldaltermek fölött elhelyezett ablakokon kapta a fényt. A könyvtár berendezése közben merült fel az épület áttervezésének a gondolata. Engel halála után Packh János (1796-1839) kapott megbízatást a bővítésre, aki a főapátság klasszicista tornyát is felépítette. Packh a keleti oldalon egy ellipszis alakú kereszthajóval bővítette a könyvtártermet, az oldaltermekre emeletet húzott, s megoldotta a fából készült tetőszerkezet statikai problémáit. A terem a keresztszárny közepén emelkedő kis tornyon keresztül kapja világítását. Az épület belső és külső megjelenésében jellegzetesen klasszicista.
A nagyterem mennyezetére Josef Klieber (1773-1850) Minerva istennő képét festette meg, s ő mintázta meg Szent István királynak és I. Ferenc királynak a nagyterem nyugati végében álló szobrát. A terem homlokfalán görög és római tudósok és költők portréit, a mennyezet két oldalán a magyar történelem nagyjainak arcképeit láthatjuk. Az újonnan felépített rész (ellipszis alakú kereszthajó) belső díszítése eltér a nagyterem ornamentikájától, ám színében és kivitelezésében mégis alkalmazkodik ahhoz, így a két teremrész harmonikus egységet alkot.
A Könyvtár polcait helyi asztalosmesterek készítették.