Rejtett kincseink… az első magyarországi könyvjegyzék (könyvkatalógus)

Az első magyarországi könyvkatalógus (könyvjegyzék) egy a pannonhalmi bencés apátság egyházi kincseit, könyveit, javait és népeit összeíró, Szent László idejében, 1090 körül keletkezett oklevélen maradt fenn. Az összeírás érdekessége, hogy a birtokok, szolganép felsorolása mellett részletezi a kolostor kincseit, liturgikus eszközeit, a templom berendezési tárgyait és a könyveket is.

A 46,3 x 50 cm-es, pergamen dokumentum hátoldalán egy 14-15. századi felirat olvasható, mely a keletkezés idejét hitelesíti: Sancti Ladislai regis super rebus, prediis et bonis huius monasterii Sancti Martini.

A körülményes munkával előállított pergamenre, nehéz és hosszadalmas munkával másolt vagy írt, drágakövekkel díszített, bársonyba vagy bőrbe kötött, fatáblás kódexek nemcsak napjainkban, hanem akkor is kincsnek számítottak.

„A könyvek felsorolása az oklevélben archaikus vonás, s az apátság gazdasági helyzetére, annak jogi biztosítása szempontjából semmiféle jelentőséggel nem bírt. Megfordítva persze igaz az, hogy egy apátság tehetőssége tükröződik a könyvtár nagyságában, a másolásra biztosított pergamen mennyiségében. A becslések szerint egy 140 fóliós 28,6 x 19,5 cm-es kötethez 35 birka- illetve báránybőrre, más becslések szerint egy 450 fóliós 48x 37,5 c,-es bibliához 210-220 db báránybőrre volt szükség, de a másoláshoz használt festék, tinta is költséges volt.” (Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve I., Pannonhalma, 1996 p. 118-120 I.2.  Veszprémy László)

„… az oklevél teljes vagyonleltár. Ebből következik, hogy a leltározott könyvek egyúttal az egész könyvállományt jelentik, darabról darabra. Ennyiben tehát szerencsésebb helyzetben vagyunk, mintha külön könyvtári katalógus vagy leltár maradt volna ránk. A középkori kolostor könyveit ugyanis általában nem együtt, a „fő"-könyvtárban őrizték, hanem a használatuknak megfelelő helyeken. Máshol voltak az istentisztelet­hez szükséges liturgikus könyvek, máshol az egyéni olvasmányul (lectio divina) szolgálók, ismét máshol az iskola könyvei, sőt ahol külön úgynevezett külső és belső iskola volt a leendő szerzetesek, illetve más ifjak számára, ott az iskolai könyvek is a kolostornak két különböző helyén voltak megtalál­hatók. De lehettek könyvek a káptalanteremben, a refektóriumban, az apát­nál stb. Éppen ezért a középkori kolostori könyvjegyzékek legtöbbször a könyvállománynak csak egy-egy részét foglalják magukban, a teljes állo­mányt felölelő leltárak ritkák.

Az oklevél alapján tehát ismerjük darab szerint a pannonhalmi könyvtár teljes állományát a XI. század végén: 80 kötet. Külföldi kolostorokhoz viszonyítva elég csekély állomány, közel egy százados fönnállás után, de érthető, ha tekintetbe vesszük azt, hogy Magyarországon a XI. század még a térítések kora, a pannonhalmi szerzetesek is nyilvánvalóan inkább térítéssel, pasztorációval voltak elfoglalva, mint csöndes könyvmásoló munkával. A másolóműhely pedig bizonyára elsősorban az ekkor alakuló püspöksé­gek, plébániák, kolostorok mindennapi használatára szolgáló, legszükségesebb könyvek előállításán buzgólkodott, mint nagy kolostori könyvtár létrehozásán. Jellemző, hogy a XI. századból fönnmaradt magyarországi kódexek mind liturgikus könyvek.

Kötetenként tehát ismerjük a pannonhalmi könyvtár állományát, mert vagyonleltárról van szó; de éppen, mert vagyonleltár van előttünk és nem katalógus, magukat a műveket, amelyeket a kötetek tartalmaztak, csak rész­ben ismerjük, hiszen a középkori kódexek igen nagy része különböző, egymás után másolt műveknek, nem ritkán nyolc-tíznek is a gyűjteményéből áll. A 80 kötet is tartalmazhatott vagy 200 művet.

Hogy ezek a könyvek hol és milyen módon voltak elhelyezve, hogyan voltak fölállítva, arról az oklevél nem ad fölvilágosítást. Mégis a szöveg figyelmes vizsgálatával sikerülhet bizonyos nyomokat fölfödözni, amelyek közelebb visznek ahhoz, hogy megismerhessük ennek a legelső magyar könyv­tárnak belső rendjét. Mint leltár, a leltározó munka folyamatát tükrözi. Nyilvánvalóan nem egyszerűen egy meglevő katalógust írtak át az oklevélbe, hanem helyről helyre menve írták össze az ingóságokat, darabról darabra, s azután ezt az összeírást másolták be a végleges formában kiállított oklevélbe, így kellett készülnie a könyvek leltárának is.”

 Csapodi Csaba: A legrégibb magyar könyvtár belső rendje. A pannonhalmi könyvtár a XI. században. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiadványai 3. Budapest, 1957

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MTAKonyvtarKiadvanyai_KIADV_003/?pg=0&layout=s

Az írás megjelent a Magyar Könyvszemle 1957. 1. számában is.

http://epa.uz.ua/00000/00021/00227/pdf/MKSZ_EPA00021_1957_73_01_014-024.pdf