2020. december 31.


Urunk, Istenünk,itt állunk Előtted egy nehéz év után, melyet nem tudunk a szokott módon lezárni, hiszen nehézségeink, gondjaink, félelmeink és szorongásaink velünk jönnek az új esztendőbe is. Itt állunk Előtted egy nehéz év után, amikor megtapasztalhattuk, milyen szegények, gyengék, kicsik vagyunk, és sok helyzetben tehetetlenek. Voltak pillanatok, amikor belesüppedtünk ebbe, és nem láttunk túl félelmeinken. Nem bírtuk meglátni, hogy Te a mi szegénységünkkel ellentétben végtelenül gazdag vagy, a kicsiségünkkel szemben hatalmas, sőt mindenható, erős Isten vagy, aki örökké szeretsz minket, el nem múló, végtelen szeretettel.

 

Véges, egy szempillantás alatt elmúló földi életünkre gondolva fel sem tudjuk fogni, mit jelent az, hogy örökké. Sokszor elfeledkezünk arról, hogy benne voltunk és vagyunk tervedben, hogy Te gondoltál el minket, már születésünk előtt szerettél bennünket, tőled jöttünk, hozzád megyünk, és a jelen életünkben is pillanatról pillanatra Te tartasz életben - elképzelhetetlen jóakarattal.

A járvány szorongatásában sokszor nehéz volt bízni gondviselő szeretetedben, nehéz volt hinni a szeretet győzelmében: vigasztalódni azzal, hogy ha legyűrne is a betegség, lelkünk halhatatlan, és az égi hazában örök otthon, örök élet vár bennünket. A Szentlélek segítségével azonban, aki bennünk imádkozik, napról napra megújuló reménnyel tekintettünk Rád, és Tőled vártuk a testi–lelki erőt, egészséget, hogy kitartsunk a nehézségek közepette.

Ez a nehéz esztendő azonban a kegyelem ideje is volt. Ráirányította a figyelmünket azokra az értékekre, melyek igazán lényegesek. Hálát adunk, hogy sok felesleges és talán nem is teljesen

tiszta, Hozzád méltatlan tevékenységünket el tudtuk hagyni… az értelmetlen halmozását a földi

javaknak… a felszínes, üres vagy éppen rossz irányba vivő kapcsolatainkat… a csak magunkra gondoló önzésünket… Ezzel szemben azonban feléledt lelkünkben az együttérzés, a segítőkészség egymás iránt és az alázat Feléd, a hit és a bizalom Benned. Megértettük azt, hogy mindannyian testvérek vagyunk, és Te mindannyiunk Teremtője, Ura és Atyja vagy.

Az esztendő utolsó óráiban arra kérünk, bocsásd meg vétkeinket, melyeket emberi gyengeségből elkövettünk egymás ellen és így Ellened, hiszen szeretetünket és tiszteletünket Feléd azzal tudjuk kimutatni, ha szeretettel vagyunk egymás iránt.

Örömmel köszönjük meg és ajánljuk fel Neked azokat a pillanatokat, cselekedeteinket, amikor törekedtünk a jóra, sőt a mindig jobbra, és szeretetben éltünk magunkkal, egymással és Veled.

Itt állunk előtted egy nehéz év után, melyet nem tudunk a szokott módon lezárni, hiszen nehézségeink, gondjaink, félelmeink és szorongásaink velünk jönnek az új esztendőbe is.

Nem kérünk mást, mint azt, hogy maradj velünk. Nem kérünk mást, mint amit meg is ígértél: veletek vagyok minden nap.

Maradj velünk, bátoríts, erősíts, vezess bennünket, és segíts, hogy mi is Veled maradjunk

AMEN

CsatolmányMéret
PDF icon 2020-ev_vegi_imadsag.pdf168.21 KB