Könyvtár rövid története

A pannonhalmi Főapátsági Könyvtár rövid története

A pannonhalmi Főapátsági Könyvtár – ha a „magyar történelem zivataros századaiban” nem is mindig működött könyvtárként – Magyarország legrégibb gyűjteménye. Fenntartója a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság.

A bencés rendet alapító Szent Benedek 530 körül írt Regulájában előírja, hogy a szerzetesek a napnak és az évnek meghatározott óráit olvasással töltsék. A szerzetesi élet tehát elképzelhetetlen könyvtár, vagy legalábbis valamilyen könyvgyűjtemény nélkül.

A pannonhalmi Bencés Apátság kiváltságlevele Szent Istvántól származik, 1002-ben kelt, de Pannónia Szent Hegyén (in sacro monte Pannoniae), a Géza fejedelem által alapított monostorban már 996 óta éltek bencés szerzetesek. Könyvtár – könyvgyűjtemény – tehát már több mint 1000 évvel ezelőtt is létezett a mostani Pannonhalmán.

Az első adat a könyvtár gyűjteményéről, a középkori könyvtárról egy 1090 körüli Szent László-oklevél – az első magyarországi könyv(tár) katalógus –, amely 70-80 kódexet sorol fel. Ezek közül sajnos egy sem maradt fenn.

1627-ből való Himmelreich György főapát könyvtárának katalógusa. Himmelreich könyvei (vagy azok egy része) halála után minden bizonnyal a Főkönyvtárba kerültek, 61 mű ma is ott található. Egy 1658-ban készült inventáriumban már 2318 kötetről olvashatunk.

I. Józsefnek a bencés rendet is feloszlató, 1786-ban kelt rendeletének kiadásakor a könyvek száma 4232 kötet volt. Ezek egy része az Egyetemi Könyvtárba került, a többit elárverezték.

1802-vel, a rend visszaállításakor kezdődik a könyvtár mai története. Ekkor a bencések új feladatot is kaptak, a tanítást, és ez tükröződik a könyvtár állományán is. A rend visszaállítása után az apátság csupán 757 kötet könyvet kapott vissza a feloszlatás előtti könyvállományából, de 1839-ben már 36.000, 1845-ben 60.000 kötetes volt a gyűjtemény. A gondos gyűjtés, vásárlás és örökségek nyomán ma körülbelül 400.000 kötettel rendelkezik.

A könyvtár jelentős védett könyvállománnyal (kódex, ősnyomtatvány, korai antikva, RMK, Benedictina) bír, mely a nemzeti kulturális vagyon része. A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületegyüttese, benne a Főapátsági Könyvtár és annak könyvgyűjteménye 1996 óta a Világörökség része is.

A pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban őrzött gyűjtemény jelentős része „régi könyv”, vagy egyéb szempontból egyedi dokumentum. Ez a hatalmas állomány felöleli a tudományágak minden területét.

Tizenhét kódexet, köztük egy 13. századi teljes Bibliát, és az első főapát, Tolnai Máté számára készített, szépen díszített evangelistariumot találunk a gyűjteményben. Ez utóbbi a könyvtárban őrzött legkorábbi pannonhalmi kézirat, a XVI. század elején készített Pannon-halmi Evangelistarium.

240 körül van az ősnyomtatványok száma, köztük van egy, a világon csak itt fennmaradt kötet (unikum) is, de a későbbi korokból is őriz a könyvtár ritkaságokat. A tizenhét kódex, és a jelentős régi anyag nagyobb része későbbi vásárlás útján jutott a Főapátság birtokába, főként német kolostori gyűjteményekből.

A 19. és 20. századi tudatos gyűjtés eredménye, hogy a könyvtár rendelkezik az adott kornak megfelelő teológiai és monasztikus irodalommal, de a különböző szaktudományok alapvető munkáival is.

A gyűjtemény zöme latin nyelvű, a magyaron kívül német és francia könyvek vannak nagyobb mennyiségben. A gyarapodást napjainkban kevés vásárlás és a bencés szerzetesek hagyatéka jelenti.

A könyvtárépület – az egyik legjelentősebb hazai műemlék teremkönyvtár – az 1820-as, 1830-as években épült. Az építkezés és a könyvállomány fellendülő és tudatos gyarapítása két dologgal függött össze: egyrészt azzal a szellemi mozgalommal, melyet reformkornak nevezünk; másrészt pedig az 1802-től tanító rendként működő bencések könyvgyűjteménye a tudományos jellegű munkák folyamatos beszerzése miatt jelentősen megnövekedett, ezért szükség volt egy önálló, nagy könyvtárépületre.

1824-ben, a középkori várfal északnyugati sarkán álló torony lebontásával kezdődött el az építkezés. Engel Ferenc József (1776 k.-1827) sajátos, „bazilikális elrendezésű” teret tervezett, amely az oldaltermek fölött elhelyezett ablakokon kapta a fényt. A könyvtár berendezése közben merült fel az épület áttervezésének, kibővítésének a gondolata – oly mértékben növekedett a könyvállomány.

Engel halála után Packh János (1796-1839), aki a főapátság klasszicista tornyát is felépítette, kapott megbízatást a bővítésre. Packh a keleti oldalon egy ellipszis alakú kereszthajóval bővítette a könyvtártermet, az oldaltermekre emeletet húzott, és megoldotta a fából készült tetőszerkezet statikai problémáit. A terem a keresztszárny közepén emelkedő kis tornyon keresztül kapja világítását. Az épület belső és külső megjelenésében jellegzetesen klaszszicista.

A nagyterem mennyezetére Josef Klieber (1773-1850) Minerva istennő képét festette, és ő mintázta meg Szent István királynak és I. Ferenc királynak a nagyterem nyugati végében álló szobrát. A terem homlokfalán görög és római tudósok és költők portréit, a mennyezet két oldalán a magyar történelem nagyjainak arcképeit láthatjuk. Az újonnan felépített rész (ellipszis alakú kereszthajó) belső díszítése eltér a nagyterem ornamentikájától, ám színében és kivitelezésében mégis alkalmazkodik ahhoz, így a két teremrész harmonikus egységet alkot.

A könyvtár polcait helyi asztalosmesterek készítették.