Az Édenkertből sivatag pusztán át a Mennyei Jeruzsálembe

„locus horribilis” – „locus amoenus”
Az Édenkertből sivatag pusztán át a Mennyei Jeruzsálembe

(Kiállítás a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtárában 2015. március 21. és augusztus 31. között)
A kiállítást tervezte: Ásványi Ilona

"A pusztában sajátjává fogadta, a sivatag kietlenségében és éjszakájában.
Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát." (MTörv 32,10)

 
A Pannonhalmi Főapátság kiállítótereiben 2015-ben a következő kiállítások láthatók: 2015. március 21. és november 11. között az Apátságban, a Monostori kiállítótérben A sivatag – tájkép és szakrális tapasztalat, 2015. május 14. és szeptember 30. között a Pannonhalmi Apátsági Múzeum épületben a Ferenc pápa által meghirdetett Megszentelt élet évéhez kapcsolódva a Szent Benedek és a bencés spiritualitás című kiállítások.
A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtárában, 12 tárlóban e két kiállításhoz kapcsolódva a Locus horribilis – locus amoenus. Az Édenkertből sivatag pusztán át a Mennyei Jeruzsálembe című kamarakiállítás látható a könyvtár gyűjteményéből.  Ez a kiállítás a pusztára, mint valóságos és jelképes tájra egyszerre figyel, a pusztában időző szerzetes (remete) alakjában az Istent komolyan követő hívő ember identitására ismer. 
Az embernek és emberiségnek a Szentírás lapjairól elénk táruló története a Paradicsomkertben kezdődik, majd onnan számkivetve, olykor kietlen pusztaságon át vándorolva hívő reményünk szerint a Mennyei Jeruzsálembe tart. 
(1. tárló –Biblia, Lyon, 1526 - világ teremtése metszet)

Az Édenből kiesett ember lakatlan, kietlen, elhagyatott helyen találja magát, mely aszályos, sötét és veszélyes: félelmetes állatok és démonok lakhelye.
A sivatag, a puszta az Ószövetségtől kezdve sajátos toposszá válik: egyrészt az Istennel való találkozásnak egyszerre jelképes és valóságos helye, az a hely, ahol Isten megjelenik, jelen van, egyben az Isten és Isten népe közötti szövetségkötés, a törvény átadása, csodák helye; másrészt – a választott népnek az Isten iránti hűtlensége miatt - a büntetés helye is. (A választott nép története: vándorlás a pusztában.
(2. tárló: Biblia, Nürnberg, 1755 – Ádám és Éva, próféták, ószövetségi alakok; Biblia, Venezia, 1574; Biblia, Venezia, 1578 – metszetek: jelenetek a pusztában vándorló zsidó nép történetéről)

Az Újszövetségben a „puszta” a megtisztító, tökéletességre vezető, nehézségekre, küzdelemre vagy éppen küldetésre felkészítő kísértések és próbatételek helyévé válik. (Keresztelő Szent János kivonulása az emberi közösségből, ahol „a pusztába kiáltóvá” érik, Jézus felkészülő „lelkigyakorlata” küldetése megkezdése előtt a pusztában, ahol megkísérti a Sátán, ahol „vadállatokkal élt és angyalok szolgáltak neki.” Mk 1, 13.)
(3. tárló - SPANGENBERG, Johann: Postilla, das ist Ausslegung der Episteln und Evangelien…, Nürnberg, 1542; Krisztus megkísértése, EVANGELIARIUM Evangelium Sanctum Domini nostri Jesu Christi conscriptum a quattuor evangelistis sanctis, Roma, 1590 (arab nyelvű); Keresztelő Szent János fellépése)

Az elvonulás vagy éppen elmenekülés a pusztába, a pusztában tartózkodás, a pusztai vándorlás a hívő ember és hívő magatartás jelképévé válik. Aki feltekint a Mózes készítette rézkígyóra, meggyógyul a kígyómarásból. A pusztába menekül az Asszony a sárkány, a gonosz elől (ld. Jel, 12, 6. 14) Az őskeresztények a pusztában rejtőznek el az üldözés elől.
(4. tárló Biblia, Wittenberg, 1564 – Mózes felemeli a rézkígyót; Biblia, Praha, 1570 – a pusztába menekülő Asszony a Jelenések könyvéből)

A puszta a remeték: az első aszkéták és szerzetesek élettere és rejtekhelye, ahol ugyan démonok kísértik (szörnyek, félelmetes és veszélyes állatok) és Istentől jövő próbatételek is megtépázzák az embert, ám ahol a próbatételeket kiállva, Istennek tetsző, tökéletességre vivő életet élhet a lélek - szabadságban. Az egymástól is elszigetelten élő remeték idővel remeteségeket, több remete által lakott telepet alkotnak. Elsőként Egyiptomban, Szíriában, Kijev közelében alakulnak ki ezek az egymástól nem messze lévő barlangokból, épített hajlékokból álló életterek. (Sivatagi atyák, Remete Szent Antal, Remete Szent Pál)
(5. tárló - ROSWEYDE, Heribert: Vitae patrum, Antwerpen, 1628; HIERONYMUS, Sophronius Eusebius: Vitae patrum [Lyon], 1509; az atyák életrajza; Hortulus animae, Lyon,1517 - Remete Szent Antal képe; HIERONYMUS, Sophronius Eusebius: Decus solitudinis sive Vita, et obitus gloriosissimi patriarchae divi Pauli Thebaei… ,Wien, 1732 –Remete Szent Pál ábrázolás)

A puszta kezdetben valóságos táj: homok- vagy kősivatag, vagy jelképes pusztaság (lakatlan, kietlen hely), mely mégis a találkozás, illetve jelenlét helye. Sajátos „pusztaság” a lakatlanság és a találkozás helye értelemben a hegy is (Sínai-hegy vagy Hóreb, ahol a választott nép megkapja a törvényt – Mória-hegye, Ábrahám történetéből, mely a megpróbáltatás és ugyanakkor Isten szeretetének a helye, a Tábor-hegy, a színeváltozás helye, ahol Jézus isteni dicsőségében mutatkozik meg és a Golgota.)
(6. tárló – BIBLIA, Město Pražské (Praha), 1715, BIBLIA, Köln, 1564 Izsák feláldozása, Mózesnek megjelenik az Úr az égő csipkebokorban)

A „sivatag” a későbbi korokban olykor nem vagy csak nehezen megközelíthető sziget, mások számára ismeretlen barlang, az emberek elől elrejtő rengeteg, erdő, még később hegyre vagy völgybe épült monostor (a görög monasztérion remetelak szóból alakult ki a latin monasterium) vagy kolostor (a latin claustrum – zár, retesz, erőd szóból claustrum monasterii a rendház laikusok-idegenek elől elzárt helyiségei).
A szentek (szerzetesek, rendalapítók, egyháztanítók, mártírok) mind időről-időre elvonulnak a „pusztába,” hogy tisztuljanak, elmélyedjenek, Istenből töltekezzenek vagy felkészüljenek hivatásukra. Szent Jeromos életrajzából tudjuk, hogy 5 évet töltött remeteként khalkiszi sivatagban. Szent Benedek egy Subiacóhoz közeli barlangba vonult a világ elől. Itt csodás módon vannak kapcsolatban állatokkal is: Szent Jeromos „társasága” egy oroszlán, amit meggyógyít, Szent Benedeket egy holló táplálja.
(7. tárló Hortulus animae, Nürnberg, 1513, HIERONYMUS, Sophronius Eusebius: Inventarium primae partis epistolarum, Lyon, 1508 Szent Jeromos ábrázolások)

Bár a szerzetesség, mint létforma egyre elterjedtebb lesz, újabb és újabb rendek alakulnak, illetve a korábban alakult rendekben reformokra kerül sor, a remeteség, ha nem is mint állandó, hanem mint rövidebb  vagy hosszabb időn keresztül  megélt életforma  egyféle lelkigyakorlat marad, a megújulás, megtisztulás, vezeklés eszköze. (Szent Gellért Bakonybélben remetéskedik; remeteségbe vonul a szintén Bakonybélhez is kötődő Szent Günter; a Nyitra melleti Zobor hegyi remeték – Szórád és Benedek).
(8. tárló Breviarium monasticum, Venezia, 1722, Breviarium monasticum, Venezia, 1770 – Szent Benedek; HEVENESI Gabriel: Ungaricae sanctitatis indicia, Nagyszombat/Tyrnaviae, 1692; HEVENESI Gabriel: Ungaricae sanctitatis indicia, Nagyszombat/Tyrnaviae, 1737, HEVENESI Gábor: Régi magyar szentség ,(reprint), Budapest, 1988 – Szent Gellért, Günter, Szórád, Benedek ábrázolás)

A remeteség a 12. században kap új lendületet. Az újonnan alakuló remeterendek (pl. a kamalduliak, a karthauziak) a sivatagi atyák, a világból kivonuló aszkéták hagyományát kívánják követni. A remeterendek tagjai magukat Krisztus szegényeinek (pauperes Christi) nevezték, evangéliumi szegénységre törekedtek.  Bár közösségben, de mégis szinte egymástól elkülönülve, szemlélődő magányban éltek, kétkezi munkával teremtve meg önellátásukat. A korabeli társadalomból kivonulva, elzárt – általában vadonban, erdőségben épített - kolostorokban éltek. Remeterend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend is.
(9. tárló – a karthauzi, kamalduli, karmelita és a pálos renddel kapcsolatos dokumentumok: PETRUS DAMIANUS: Vita et acta sanctissimi patris et patriarchae Romualdi, fundatoris Camaldulensium, Wien, 1726 REGULA S. Benedicti cum constitutionibus eremitarum S. Romualdi ordinis Camaldulensis, Venezia, 1595 SCHOONEBEEK, Adriaan: Histoire des ordrés religieux…, Amsterdam, 1700 Constitutiones strictioris observantiae pro reformatis in ordine Carmelitarum, Antwerpen, 1706 JOHANNES A JESU MARIA: Compendium vitae B.V. Theresiae a Jesu, Köln, 1614 REGULA S. Benedicti, et constitutiones Congreationis Eremitarum Camaldulensium Montis Coronae, Wien, 1695)

A sivatag, idővel - az atyák sivatagja is, mely életformához visszatéréshez törekednek az újonnan alakuló szerzetesrendek - egyre inkább spirituális (vagy spiritualizált), mint valós táj. A monostorban-kolostorban „remetéskedő” szerzetes olykor már sem nem valós, sem nem spirituális tájként, hanem érzésként, lelkiállapotként éli meg a pusztaságot: a lélek éjszakája, lelki sötétség, lelki szárazság. A pusztában vándorlás is virtuális lesz, mint Keresztes Szent János hegye, Nagy Szent Teréz belső várkastélya.
(10. tárló AVILAI NAGY SZENT TERÉZ Jézusról nevezett Szent Terézia összes művei I. köt. : A tökéletesség útja; A belső várkastély, [Budapest], 1923 RIBERA, Francisco de: Vita B. Matris Theresae de Jesu Mainz, 1603 JOHANNES A JESU MARIA: Instructio novitiorum et disciplina claustralis, Praha, 1717 KERESZTES SZENT JÁNOS művei, Budapest, 1926 INSTRUCTIONES Fratrum Discalceatorum Congregationis S. Eliae Ordinis Beatissimae Virginis Mariae de Monte Carmelo Bruxelles, 1696 CONSTITUTIONES Fratrum Discalceatorum Congregationis Sancti Eliae, Ordinis Beatissimae Virginis Mariae de Monte Carmelo, Venezia, 1750)

A 18. század végén induló és a 19. században virágkorát élő romantika ismét felfedezi a sivatagot, pusztát (mint egzotikus tájat) és a képzőművészeti alkotásokon megjelenik a világból kivonuló, elzárkózó remete alakja is. Ennek magyarázata néhány, a romantikára jellemző stílusjegyben keresendő: vonzódás az egzotikus kultúrákhoz, tájakhoz, vidékekhez, mely a jelenből vagy az adott világból való elvágyódást jelzi; a reményvesztettség, a csalódás kifejezése az embert körülvevő valóság iránt; kultúra, táj, életforma, érzület eszményítése és idealizálása; a múlt felé fordulás; titokzatos, félelmetes tájak és környezet, díszletesség. (Útleírások – albumok a Szentföldről, Egyiptomról)
(11. tárló GUÉRIN, Victor: La Terre Sainte: son histoire, ses souvenirs, ses sites, ses monuments, Paris, 1882 ATLAS géographique et iconographique du cours complet d'Ecriture Sainte, Paris, 1862)

A puszta, a sivatag, mint sajátos valóságos és virtuális élettér, lelkiállapot, a remeteség mint, életforma eszményként tovább él a  20. században is. Míg a tragikus körülmények között meghalt Charles de Foucauld és Carlo Carretto (Levelek a sivatagból, Boldog vagy, mert hittél) valóságosan kivonul a pusztába, a Szaharában éltek, addig Thomas Merton trappista szerzetes (A csend szava, Hétlépcsős hegy) és a világi gondolkodó, író Antoine de Saint-Exupery (Az ember földje) misztikus pusztaságban vándorol élete végső célja, a „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív által föl nem fogható” Mennyei Jeruzsálem felé, melyet „Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (vö: 1Kor 2, 9)
(12. tárló - GUÉRIN, Victor: La Terre Sainte: son histoire, ses souvenirs, ses sites, ses monuments, Paris, 1882; Carretto, Carlo: Városban pusztai magányod, Bécs, 1981;  Carretto, Carlo: Boldog vagy, mert hittél, Bécs, 1987;  Carretto, Carlo: Levelek a sivatagból, Budapest, 2007; Merton, Thomas: A csend szava, Budapest, 1983; Merton, Thomas: Hétlépcsős hegy, Budapest, 1981; Saint-Exupéry, Antoine de: Citadella, Budapest, 1982; Saint-Exupéry, Antoine de:  Az ember földje,  Budapest, 1988; Benesch, Kurt:  A sivatag szentje : Charles de Foucauld élete Budapest, 1991)