Gerő Éva és Gerő Katalin Alap (eredeti elnevezés: Gerő Éva Alap)


2021 - A Gerő Éva és Gerő Katalin Alapról

Változások a Gerő Éva Alap elnevezésű alapítvánnyal kapcsolatban. Az alapítvány új neve Gerő Éva és Gerő Katalin Alap

Dr. Gerő Gyula 2015 őszén azzal a kéréssel és ajánlattal kereste meg a Pannonhalmi Főapátságot, hogy elhunyt lánya, Gerő Éva[1] emlékére egy alapítványt szeretne létrehozni, mely alapítvány kezelőjének a Főapátságot kérte fel. A Pannonhalmi Főapátság vállalta a feladatot.

Alapos előkészítés után 2016. március 17-én megszületett az alapítvány Gerő Éva Alap néven, az erről szóló „Megállapodás” aláírásával.A Gerő Éva Alapról szóló megállapodást dr. Gerő Gyula, mint alapító és dr. Várszegi Asztrik, mint a Pannonhalmi Főapátság képviselője írta alá.

Az Alap ötéves működéséről a Pannonhalmi Főapátság honlapján itt olvashatunk: https://konyvtar.osb.hu/hirek/ot-eves-gero-eva-alap Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése honlapján pedig itt:https://eke.hu/hirek/ot-eves-gero-eva-alap

2020. február 18-án Gerő Gyula a másik lányát, Katalint[2] is elvesztette.

2021 tavaszán Gerő Gyula, az alapító, kinyilvánította azt a szándékát, hogy az Alap nevének megváltoztatásával Katalin lányának is szeretne emléket állítani. Az alap új neve Gerő Éva és Gerő Katalin Alap legyen.

Az alapítványról szóló módosított Megállapodást a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap elnevezésű alapítványról dr. Gerő Gyula és Hortobágyi T. Cirill főapát 2021. augusztus 3-án írta alá.

Az alapítvány célja és az Alap biztosította támogatás elnyerésének módja nem változott.

A cél: páros évben valamely magyarországi egyházi könyvtár, páratlan évben a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár támogatása az állományvédelmi munkában, általános preventív állományvédelmi feladatok elvégzésére, egyedi restauráltatásra, állományvédelmi eszközök beszerzésére.

A támogatás pályázat útján nyerhető el.


[1] Gerő Éva 1955. június 12-én született és 2008. november 11-én hunyt el 53 éves korában. Grafikusként, könyvtervező, kiállítástervező grafikusként dolgozott. Munkássága erős szálakkal kötődött a könyvtáros szakmához. Ő tervezte a Könyvtári Figyelő korábbi és mostani címlapját, valamint neki köszönhetjük a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat külső megjelenését is. Gerő Gyula a könyvtári szakmához kötődő, társadalmilag is hasznos alapítvánnyal kívánt emléket állítani lányának, Gerő Évának.

 

[2] Gerő Katalin 1954. február 7-én született és 2020. február 18-án hunyt el. A középiskolát a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte, ahova testnevelő tanárként tért vissza. Ez volt az egyetlen munkahelye. Egészségének megromlása miatt gazdasági munkára kellett áttérnie, majd utolsó éveiben - sorsszerűen - könyvtárosként dolgozott.

_________________________________

2016 - A Gerő Éva Alapról

Tisztelt Kollégák,
örömmel jelentjük be, hogy 2016. március 17-én létrejött a Gerő Éva Alap. Az Alap névadója: Gerő Éva (Budapest, 1955. június 12. – Budapest, 2008. november 11.) grafikus, könyvtári kiadványok tervezője

Az alapítványt tevő: dr. Gerő Gyula, ny. főszerkesztő, könyvtáros, aki elhunyt lánya emlékére létesítette az Alapot. A Gerő Éva Alap tulajdonosa örökjogon a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság. Az Alap kedvezményezettje minden páratlan évben a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár, minden második évben valamely magyarországi egyházi-felekezeti könyvtár. Az Alap célja: Valamely magyarországi egyházi, felekezeti könyvtár számára az egyedi és általános restaurálás, állagmegóvás, prevenció megvalósítása, állományvédelmi (pl. páramérő műszerek, páraelszívó eszközök, párásító készülékek) és egyéb, az állagmegóvást elősegítő eszközök (pl. speciális könyvtári porszívó, roló, függöny, spaletta, fényvédő fólia, kiállítási vitrin) beszerzése, cseréje, felújítása, ill. hozzájárulás e célok megvalósításához. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár számára a fentieken kívül a régi gyűjtemény gyarapítása, alapvető muzeális dokumentumok beszerzése, a bencés rend feloszlatása (1786) előtt a könyvtár tulajdonában lévő könyvek visszavásárlása.

Az Alap névleges alaptőkéje: 51.000, €, azaz ötvenegyezer Euró, mely összegnek az éves kamata használható fel.

A támogatás pályázati úton nyerhető el.

A pályáztatás ütemezése: A pályázati felhívás közzététele: adott év március 1. és 15. között. A pályázatok beérkezésének határideje: adott év április 30. Elbírálás: a győztes pályázatot bíráló bizottság választja ki. Az eredmény kihirdetése: adott év június 12. Elszámolás: következő év február 28.

A bíráló bizottság tagjai: 1. A mindenkori pannonhalmi főapát vagy megbízottja, 2. A kötelezettségvállaló személy családjának képviseletében Dr. Gerő Gyula és/vagy Gerő Katalin és/vagy Rudas Valéria életük végéig. 3. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár mindenkori vezetője, 4. Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (a továbbiakban: EKE) mindenkori elnöke (Ha az EKE megszűnne, akkor valamely jelentős számú muzeális gyűjteménnyel rendelkező magyarországi egyházi könyvtár vezetője.), 5. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár egy tagja, akit a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár mindenkori vezetője esetileg jelöl ki, megbízatása az adott évre terjed ki.

Az Alap nyitott, hozzá természetes vagy jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak pénzbeli támogatással és nem pénzbeli támogatással. A pénzbeli támogatásnak három fokozata van: 1. Arany – legalább 300 ezer Ft, 2. Ezüst – legalább 200 ezer Ft, 3. Bronz – legalább 100 ezer Ft. A 100 ezer Ft alatti támogatás esetén a támogatás összege, a 100 ezer Ft feletti támogatás esetén annak hozama növeli a tárgyévet követő évben felhasználható keretösszeget. A nem pénzbeli támogatás állományvédelmi eszközök és/vagy szolgáltatások biztosítását jelenti.

Az Alap számlaszáma: CIB Bank Zrt 10700031-04072306-52600003

 

Ásványi Ilona
Pannonhalmi
Főapátsági Könyvtár
igazgató