100 éve jelent meg Réthei Prikkel Marián A magyarság táncai című munkája

Réthei Prikkel Marian bencés szerzetes, pap, tanár, filológus, etnográfus, néptánckutató, Csémben született, 1871. augusztus 19-én és Balatonfüteden halt meg 1925. november 19-én19-én. 1924-ben, 100 éve jelent meg a hazai néptánckutatást megalapozó munkája, A magyarság táncai (Budapest: Studium, 1924.).

 A szerzőről és munkásságáról:

Réthei Prikkel Marian Lajos 1871. augusztus 19-én született a Komárom megyei Csémen. 1890-ben lépett a rendbe, 1896-ban szentelték pappá. Utána a rend gimnáziumaiban: Sopronban, Pápán, Kőszegen, Esztergomban tanított. Közíróként több vidéki lap belső munkatársa volt, 1916-tól az Esztergom és Vidéke című lapot szerkesztette. Érdeklődési körének középpontjában már a századforduló táján a magyar néptánckutatás állt. Minden alkalmat és lehetőséget megragadott a magyar néptáncok gyűjtésére és számos kutatóutat szervezett, melybe tanítványait is bevonta.

Munkája Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenei kutatásaival párhuzamosan, de attól függetlenül folyt. Széles körű és alapvető fontosságú gyűjtőmunkáján alapszik mai néptánckutatásunk is.

Tánckutatásai mellett szakavatott kutatója volt a régi magyar nyelvnek is; különböző folyóiratokban számos nyelvészeti és etnográfiai vonatkozású cikke, értekezése jelent meg. 1916-tól szerkesztette az Esztergom és Vidéke című lapot is.

 A kötetről:

A kötet a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára sorozat első köteteként jelent meg Madarassy László szerkesztésében. Az előszóban ezt olvashatjuk: „A Magyar Néprajzi Társaság legújabb vállalkozását, a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtárát az a fokozottabb érdeklődés keltette életre, amely a népélet és a néplélek tárgyai és kérdései iránt, különösen a világháború óta hazánkban is megnyilvánul. Ezt a fokozottabb érdeklődést nem tudják több kielégíteni a szakfolyóiratainkban és képesujságjainkban megjelent és megjelenő néprajzi részletmunkák; az olvasóközönség összefoglaló műveket keres, amelyekből gyorsan és alaposan tájékozódhat. A Magyar Néprajzi Társaság Könyvtárában elsősorban tehát olyan művek fognak megjelenni, amelyek az eddigi megfigyelések és eredmények megrostálása után a népélet és néplélek - elsősorban a magyar népélet és néplélek - főbb jelenségeiről adnak összefoglaló képet.”

 A mű jelentőségéről:

„A magyar tánc iránti fokozódó érdeklődést a 18. század végétől követhetjük nyomon (Gvadányi, Csokonai, Berzsenyi). A reformkor táncmozgalmának elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó írások (Balla, Garay, Vachot, Rónay) már a néptáncra hívják fel a figyelmet, s Czuczor Gergelynek köszönhetjük első, összefoglaló ismertetését (Szilágy álnéven: Athenaeum, 1843). A 19. század második felében gyarapodó adalékok és leírások mellett Káldy Gyula romantikus szemlélettel megírt munkái, majd Fabó Bertalan művének (A magyar népdal zenei fejlődése, Bp., 1901) tánc fejezete voltak az előzményei a hazai tánckutatást megalapozó Réthei Prikkel Marián munkásságának. Eredményeit összegező kötete (A magyarság táncai, Bp., 1924) évtizedekre meghatározta a magyar néptáncról vallott felfogást, s mint a tánctörténeti források gazdag gyűjteménye ma is nélkülözhetetlen kézikönyv. Míg a történeti koncepció kialakításában Réthei Prikkel Marián, addig a gyűjtésben Gönyey Sándor, Lajtha László és Seemayer Vilmos végzett úttörő munkát, s Gönyey használt először (1926) filmfelvevőt a táncok megörökítésére. E korai gyűjtések eredményeit összegezte A magyarság néprajza című munkának tánc fejezete (Lajtha és Gönyey munkája) és Viski Károly kötete (Hungarian Dances, London–Bp., 1937).

A tánckutatás új korszakának kezdetét jelentette, amikor Molnár István,
majd Lugossy Emma a néprajzos és a zenefolklorista szemléletet teljesebbé téve a táncos szakember felkészültségével járult hozzá a korszerű módszer kialakításához. Munkásságuk (Molnár István: Magyar tánchagyományok, Bp., 1947; Lugossy Emma–Gönyey Sándor: Magyar népi táncok, Bp., 1947) olyan módszertani problémákra hívta fel a figyelmet, amelyekre mint alapelvekre támaszkodhatott a későbbi kutatás. Ezek közé sorolhatjuk a mozgás- és hangrögzítés együttes alkalmazását, a táncfolyamatok filmről történő lejegyzését és analitikus leírását, a kinetográfia használatát, a tánc és zene összefüggéseire utaló megfigyeléseket, valamint a rendszerezési törekvést. Ezt követően már a néprajzi, zenei és koreográfiai szemléletet egyaránt érvényesítő, komplex kutatási módszer érvényesült a Néptudományi Intézet és a Magyar Táncszövetség közös vállalkozásaként megvalósult gyűjtési periódusban (1947–49), majd a Népművészeti, Népművelési Intézet (1951–1965) s az MTA Népzenekutató Csoportja (1965–) keretében végzett munkában. E gyűjtések s különösen az utóbbi két intézet keretében végzett feltárás eredménye a ma már világviszonylatban is egyedülálló néptáncarchívum, amit az MTA Zenetudományi Intézete tárol és gondoz (mintegy 130 000méter film, ebből 20 000 méter hangos felvétel, továbbá az archívumhoz kapcsolódó tánczenei felvételek, fotó- és kéziratgyűjtemény).”

Forrás: https://neptanc.ro/wp-content/uploads/2022/02/Neptanc-04-03-14.pdf

Néptánc. Oktatási segédjegyzet 1. Összeállította és szerkesztette: Könczei Csongor Sepsiszentgyörgy: Romániai Magyar Néptánc Egyesület, 2014 p. 78-80