200 éve született Jókai Mór


A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Lónyay-gyűjteményének[1] egy különleges, Jókai Mór által dedikált kötetével tisztelgünk a „nagy mesemondó” előtt. A kötet: Jókai Mór meséskönyve a kiadási év feltüntetése nélkül, a források szerint 1892-ben jelent meg a Révai Testvérek kiadásában. Ez a kötet azonban egyedi példány, a címlap előtti oldalon ez olvasható: „Ezen könyv Erzsébet főherczegnő számára nyomatott”. A dedikáció is neki szól – „Ő Fensége Erzsébet főherczegnőnek legmélyebb hódolattal 1891 Jókai Mór” – Rudolf trónörökös és a belga királyi családból származó Stefánia hercegnő házasságából született lánygyermeknek. [2] Az elmúlt években egy-két darab ilyen egyedi nyomtatvány és dedikált példány feltűnt antikvár árveréseken, más-más alapszínű kötésben, de a köteteken a metszet (illusztráció) ugyanaz. A gyűjteményünkbe tartozó kötet aranyozott kiadói egészvászon Gottermayer-kötés,[3] festett kék lapszélekkel. A kötetet Gyulay László[4] illusztrálta. 

 

[1] A Lónyay-gyűjtemény (Lónyay-könyvtár) Rudolf trónörökös özvegye, Stefánia főhercegnő és második férje, Lónyay Elemér herceg egykori oroszvári kastélyának könyvtára. A hercegi pár kapcsolatban állt Pannonhalmával. Szennay András (később, 1973 és 1991 között pannonhalmi főapát) a pappászentelése (1944. november 19.) után 1945 februárjától néhány hónapig káplánként szolgált Oroszváron, majd ő szervezte meg a hercegi pár menekülését Pannonhalmára, mert a második világháború végén menekülniük kellett a Magyarországot megszálló szovjet Vörös Hadsereg katonái elől. A Főapátságban kaptak menedéket, ahol Kelemen Krizosztom főapát (1884–1950) bújtatta őket, más menekültekkel együtt. Birtokaikat és műkincseiket az apátságra hagyományozták, idekerült könyvtáruk és levéltáruk is.

[2]  Rudolf trónörökös (1858-1889) I. Ferenc József császár és király és Erzsébet császárné és királyné fia 1881-ben vette feleségül Stefánia belga királyi hercegnőt (1864-1945). A házasságból egy gyermek született, Erzsébet Mária főhercegnő (1883–1963). A „mayerlingi tragédia” (Rudolf öngyilkos lett 1889-ben) után Stefánia házasságot kötött Lónyay Elemér (1863-1946) gróffal, aki 1917-ben hercegi címet kapott Ferenc Józseftől.  Amikor Stefánia másodszor is férjhez ment, kapcsolata egyetlen gyermekével súlyosan megromlott, megszakadt. Mivel kivált a császári házból, gyermekét ott kellett hagynia Bécsben. Az uralkodócsalád légkörében nevelt gyerek, környezetéhez hasonlóan anyját kezdte el hibáztatni a „mayerlingi tragédiáért”. Erzsébet súlyosan megsínylette a szülők nélküli nevelkedést, akaratos és elkényeztetett teremtéssé vált. Később szerencsétlen házasságot kötött a nála rangban alacsonyabb Otto von Windisch-Grätz herceggel, akitől 1914-ben elvált. Az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után a szociáldemokrácia hívéül szegődött, Andrássy Katinkához, Károlyi Mihályhoz  hasonlóan, akit „vörös grófnőnek” hívtak, „vörös hercegnőnek” nevezték.

Lónyay Elemér és Stefánia a Magyar Királysághoz tartozó Oroszvárra, a Lónyay-kastélyba költözött. (Ma Rusovce néven Pozsony elővárosa). Az 1920-as trianoni határ az Oroszvár és Pozsonyligetfalu közötti Köpcsény kataszteri területén húzódott, Oroszvár 1947-ig Magyarországhoz tartozott. 1947-ben a csehszlovák állam egy, a Beneš-dekrétumok alapján elfogadott törvényre hivatkozva elkobozta a „magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő” ingatlanjait. Valószínű, hogy a csehszlovák hatóságok az elkobozhatóság érdekében minősítették a belga királyi család tagját magyar (azaz ellenséges) nemzetiségűnek. De ekkorra az ingatlanok tulajdonosa már nem az elhunyt hercegi pár, hanem a jogos örökös, a Pannonhalmi Főapátság volt. A Csehszlovákia által jogtalanul elkobzott magyar egyházi tulajdon visszaszerzésére (restitúciójára) a jogos örökös 2003-ban a jogutód államban, Szlovákiában pert indított. Stefánia Pannonhalmán hunyt el 1945. augusztus 23-án, 81 éves korában. Férje egy évvel később, 1946. július 29-én. Mindkettőjüket a pannonhalmi bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra.

[3] Gottermayer Nándor (1852-1924) német származású magyar könyvkötőmester, a magyarországi könyvkötészet egyik legjelentősebb alakja volt a 19. század utolsó, valamint a 20. század első évtizedeiben. Könyvkötő üzemét 1879-ben alapította, amelyet az első években még másodmagával, 1883-tól azonban már egyedül irányított, és nemzetközi hírnévre szert tevő nagyüzemmé fejlesztett, köszönhetően a kiváló minőségű és művészi igénnyel elkészített borítóknak. A kor számos reprezentatív kiadványát (pl. Jókai Mór százkötetes életművét) az ő műhelyében kötötték be. Munkásságát a szakma legrangosabb elismeréseivel díjazták.  Ötven éven át fennálló gyára az első volt Magyarországon, amely nagyüzemi szinten foglalkozott könyvkötészettel. Legsikeresebb éveiben 220 embernek adott munkát, és nemcsak felvette a versenyt a külföldi könyvkötőkkel, hanem egy idő után ki is szorította őket.

[4] Gyulay László (1843-1911) először a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. A bajor fővárosban Munkácsy Mihály tanuló- és lakótársa volt, barátságuk egész életükön át tartott. Első kiállítását ugyancsak itt, Münchenben rendezte. 1874-es magyarországi hazatérését követően főként illusztrátorként (Arany, Tompa, Vörösmarty, Jókai, Mikszáth, Vas Gereben és mások művei) működött, de tájképeket és portrékat is festett.