Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) éves találkozója
Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) 2018. június 25. és 27. között Nyíregyházán tartotta éves összejövetelét, melyek könyvtárunk is részt vett. A találkozó házigazdája 2018-ban a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és könyvtára volt.
Az éves rendezvény szokásos programja közgyűlés, szakmai konferencia, szakmai délelőtt, kirándulás, a helyi nevezetességek, intézmények megtekintése, de nem maradhat el a lelki program, az ökumenikus ima sem, melyet idén a Szent Efrém Kórus koncertje helyettesített és gazdagított.
A közgyűlés elején Véghseő Tamás rektor köszöntője, és a szokásos, az egyesület munkájára Isten áldását kérő ima után az elnök, Ásványi Ilona üdvözölte a résztvevőket. Először legfontosabb programpontként az elnök, a titkár és a kamarás, valamint a felügyelőbizottság éves beszámolója következett, majd az egyesületet vagy annak tagjait érintő intézményi és személyi változásokról esett szó. Az Egyesülés tiszteletbeli tagjává fogadta Szabó Irént, a Sárospataki Római Katolikus Gyűjtemény korábbi vezetőjét, és pártoló taggá Fogarassy Zoltánt, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma könyvtárosát. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-ben már 25 éves lesz az egyesület, és bejelentette, hogy a következő találkozó helyszíne Esztergom lesz.
A közgyűlés után helyi gyűjteménylátogatások következtek, majd a Szent Efrém Kórus koncertjére gyűltek össze a résztvevők a Szent Miklós Székesegyházban.
Az azt követő fogadáson, melyen Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Szocska A. Ábel püspök is köszöntötte a vendégeket, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, kötetlen együttlétre volt mód.
A második napon Horváth Tamás atya imája után következett a Megújulunk-megmaradunk I. Muzeális gyűjtemények – modern kihívások, avagy a könyvtár, könyvtáros, könyvtárosság identitásváltozása című konferencia, ahol a könyvtárosszakma jeles képviselői adtak elő. Eszenyiné Borbély Mária (Debreceni Egyetem Könyvtárinformatikai Kar, docens) Könyvtáros szerepek a gyorsan változó globális információs környezetben; Fehér Miklós (Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtári Intézet, igazgató) Könyvtáralapítók-fenntartók, magán- és közgyűjtemények – a mai magyar könyvtári hálózat, rendszer; Érdi Marianne (Országos Széchenyi Könyvtár, Restauráló és Kötészeti Osztály, osztályvezető) Muzeális gyűjtemények komplex védelme - állományvédelem és biztonság a raktározástól a kiállításig. Koltay Klára (Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, főigazgató-helyettes) Muzeális gyűjtemények korszerű feltárása, szolgáltatás; Tóthné Hegyi Judit (könyvtáros, coach) Új utakon - menedzsment, intézményi kultúra, önismeret, vezetőfejlesztés, coaching, mentálhigiéné helye a könyvtárban; Zágorhidi Czigány Balázs (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár, igazgató) Könyvtár? Levéltár? Múzeum? – A könyvtári identitás megőrzése és a gyűjteményi szemlélet – látogatóközpontok, turizmus, könyvtár címmel tartott előadást.
Délután Máriapócs Nyírbátor, Tákos, Csaroda útvonalon kirándultunk - feledhetetlen élményekkel gazdagodva.
A harmadik nap ismét imával indult, majd a szakmai délelőttön folytatódott a Megújulunk - megmaradunk II. című program, Muzeális gyűjtemények – modern kihívások az egyházi gyűjteményekben témával. Először H. Hubert Gabriella (Evangélikus Országos Gyűjtemény, igazgató) az Intézményi-szervezeti kultúra kialakítása az Evangélikus Országos Gyűjteményben címmel tartott előadást, majd Bán Magdolna a Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára és Levéltára vezetője beszélt a Könyvtári statisztika várható változásairól és Baranya Péter (Piarista Központi Könyvtár, Budapest) az adatvédelmi rendeletről (GDPR). Utánuk Oláh Róbert a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának a régikönyves munkatársa ismertette a könyvtárukban készülő RMK-katalógussal (Régi Magyar Könyvek) kapcsolatos munkálatokat, végül Kührner Éva a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosa-vezetője szólt a folyóiratok analitikus feltárásának szükségességéről és gyakorlatáról az egyházi könyvtárakban.
Ásványi Ilona elnök egy népi imádsággal zárta az egyházi könyvtárosok éves összejövetelét: Uram, adjad, hogy rövid életem minden napja nékem nevezetes és drága legyen. Adj kedvet, bátorságot és erőt, hogy mindennap valami hasznosat és jót cselekedjek, hogy ne vesszen örökségemből egy nap sem.… Adjad, hogy nyelvem az igazságot mondja és védje, adj reménységet és alázatosságot, hogy a véghezvinni valókat végezhessem….
Többen maradtak még a délutáni templomlátogatáson Nyíregyházán, melyen a református, a görögkatolikus, az evangélikus templomot és a zsinagógát keresték fel a lelkes látogatók.