Az ereklye-ajándékhoz: Pannonhalmi boldog Mór

Szent Szórád (Zoerard) András és Benedek életrajzát 1065 és 1070 között pannonhalmi boldog Mór (pécsi szent Mór) bencés szerzetes, később pécsi püspök írta meg, aki 1000 körül született Nyitra vidékén. Ő az első név szerint ismert magyar származású bencés.

Mórt a remeték legendájának írása közben örökíti meg egy a bazilika támpillérjéből kiemelkedő szobor, Stremeny Géza alkotása, melyet 2000-ben avattak föl. Ott látjuk a két szentet is, Szórádot és Benedeket.

Mór szerzetes alakját Szent Imre legendájából ismerjük. Tudjuk róla, hogy életszentségével kitűnt társai közül. Szerzetesi erényeiért annyira tisztelték, hogy egy alkalommal Imre herceg hétszeres üdvözlő csókkal tüntette ki Pannonia szent hegyén, Szent Márton monostorában.

Ezt látva Szent István ki is próbálta szerzetesi hűségét. A király egy éjjelen két szolgájától kísérve, megjelent a templomban és megfigyelte, hogyan végzik a szerzetesek éjjeli és hajnali ájtatosságukat. Mikor a bencések felismerték a királyt, annyira meglepődtek, hogy megszegték a kötelező hallgatást, viszonozták a király áldáskívánságát. Egyedül Mór maradt némán, ő nem üdvözölte a királyt.

Másnap Szent István a kolostor lakói előtt sok olyan dologért korholta Mór testvért, amiben a szentéletű szerzetes sohasem volt bűnös. A király így akarta próbára tenni Mór alázatosságát. A szerzetes nyugodtan tűrte a király feddéseit, nem mondott ellent, és a megszégyenítés után alázatosan leült. Ezek után a király nagyon megilletődött, feltárta a konvent előtt az igazságot, és nagyon megdicsérte kedves emberét.

Mór fiatalon, körülbelül 30 éves korában lett a Szent Márton-hegyi monostor apátja. Élénk kapcsolatot tartott fenn a Nyitra melletti Zobor-hegyi monostorral.

Mór püspök ereklyeként őrizte azt a vasláncot, melyet Szent Szórád halálakor találtak a magát holtra sanyargató remete testén. Ennek a ciliciumnak egyik darabját a püspök később a kegyeséletű Géza hercegnek ajándékozta.

Mór apátot Szent István király pécsi püspökké tette. Harmincöt évig állt az egyházmegye élen, 1036–1070-ig. Átélte a pogány lázadást, ennek elviharzása után két másik életben maradt püspöktársával együtt 1047-ben megkoronázta I. Endrét, 1064-ben együtt ülte meg a húsvéti ünnepet Salamon királlyal és Géza herceggel. Neve ott olvasható a tihanyi apátság 1055-ben kelt alapítólevelén is.

Már kortársai szent gyanánt tiszteltél, a 15. századból származó misekönyvek pedig egyértelműen szentként említik. Az akkori pécsi püspök kérésére Boldog IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta és megerősítette a pécsi egyházmegyében kialakult nyilvános tiszteletét, XI. Piusz pedig 1925. december 4-én a pécsi egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.