Az ökumenikus konferencia elé – 3. Érdekességek a könyvtár gyűjteményéből… melkita misekönyv

A pannonhalmi gyűjtemény egyik különlegessége egy  1862-ben, Bécsben kiadott melkita misekönyv (missale). A nagy szegénységben és üldözöttségben élő melkitákat az Osztrák Magyar Monarchia felkarolta, azzal is segítette, hogy kiadott számukra egy katekizmust. 1862-ben pedig a magyar püspöki kar Scitovszky  János prímással az élen misekönyvet nyomtatott számukra, meghagyva, hogy papjaik között ingyen osszák szét azokat. A kiadáshoz Rimely Mihály főapát is hozzájárult. A gyűjteményünkben őrzött példányt ő kapta tiszteletpéldányként.

A kötetben a következő eligazító feljegyzést találtuk – a levél, melyre utal, sajnos nincs meg: „ A 60 E 4 jelzésű kötet melekita [sic!] missale. A melekiták monophisita (olvashatatlan) voltak. A XI. században egy részük visszatért az Egyházba. Damaszkusz környékén élnek. Ezeket az egyesületeket a múlt században nagy szegénységük és üldözöttségük miatt a volt Monarchia segítette. Kiadott számukra katekizmust is. A magyar püspöki kar Scitovszky  prímással az élen 1862-ben kiadta missaléjukat azzal, hogy papjaik között ingyen osszák szét. Rimely főapát hozzájárult a kiadáshoz és így kapott a missaleból egy tiszteletpéldányt a mellékelt köszönőlevél kíséretében. A melekiták liturgikus nyelve görög és arab. Innen érthető a bilingvis kiadás, amely a bécsi császári és királyi nyomdában készült. A kötet tartalma: 1. Általános liturgikus rendelkezések, 2. Esti ájtatosság, 3. Reggeli ájtatosság, 4. Aranyszájú Szent János liturgiája ( szentmise szövege), 5. Nagy Szent Vazul liturgiája, 6. Előbb szenteltek liturgiája.”

Kik azok a melkiták?

A melkiták (a szír malka vagy az arab malek, melek, 'király, császár' szóból: 'a császárhoz tartozók'), a császár hitét követők, a monofizitákkal ( akik tagadták, hogy Jézus valóságos ember) szemben szír és egyiptomi katolikusok. Amikor az 5. században Szíriában és Egyiptomban megjelent a monofiziták eretneksége, azokat, akik Antiochia, Alexandria és Jeruzsálem patriarchátusaiban hűek maradtak a császár által is vallott katolikus hithez, melkitáknak, azaz császárkövetőknek hívták. A melkiták a maguk részéről az igaz hithez való ragaszkodás kifejezésére fölvették az ortodox elnevezést (1054 után minden Rómától elszakadt keresztény ortodoxnak mondta magát). Valahányszor a Keletrómai provinciákban az igaz hit védelemre szorult, Konstantinápoly pátriárkái igyekeztek ezeknek a fenyegetett egyházaknak a vezetését magukhoz venni, így ebben a folyamatban saját bizánci rítusuk gyakorlásának elterjedését segítették. E nyomás alatt és annak érdekében, hogy ne tekintsék őket monofizitáknak, a melkiták a 13. századra teljesen elhagyták saját szír rítusukat, és fölvették a konstantinápolyit. 1054 után Antiochia, Alexandria és Jeruzsálem 3 melkita pátriárkája csatlakozott a szakadáshoz, ők a melkita ortodoxok. A 17. században Szíria és Egyiptom melkita közösségei a bizánci szertartást megtartva unióra léptek Rómával, ők a melkita bizánci szertartású katolikusok. ( Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)

A melkita bizánci katolikus egyház egy keleti katolikus, a római katolikus egyházzal teljes egységben lévő önálló (latin szóval sui iuris, azaz „saját jogú”) részegyház. Az egyház a Közel-Keleten született, de napjainkban a melkita katolikus közösségek az egész világon megtalálhatók. Jelenleg világszerte mintegy 1,5 millió hívője van. Az egyház az ortodox kereszténység bizánci liturgikus hagyományait és szokásait követi, az istentisztelet hagyományos nyelve az arab és a görög. Néhány teológus szerint az antiókhiai melkita egyház „a világ legrégebbi, folyamatosan létező keresztény közössége”.

A melkita elnevezés az asszír melk vagyis király szóból származik. Eredetileg az antikhalkédóni vagy miafizita hívők által használt, azon közel-keleti keresztényeknek a pejoratív értelmű elnevezése volt, akik elfogadták a 451. évi khalkédóni zsinat határozatát és elismerték a bizánci császár fennhatóságát.

A bizánci jelző a bizánci örökségű vallási rítusra utal, az keleti ortodox egyházak által használt liturgiára.

A katolikus elnevezés a pápának, azaz Róma püspökének egyházfőként való elismerésére utal, mint a katolikus egyház legfőbb pásztora.

Az egyház neve arabul ar-Rūm al-Kathūlīk (arabul: الروم الكاثوليك), ami szó szerint azt jelenti hogy "római katolikus". Az arab Rūm szó azonban jelentheti a bizánci birodalmat is (az úgynevezett "második Róma"). Így aztán az arab kifejezés úgy is fordítható, hogy "görögkatolikus".

A melkita katolikus egyház születésének ideje egyidős a kereszténység közel-keleti elterjedésének idejével. Ahogy a kereszténység mind szélesebb körökben vált ismertté Antiókhiában (a melkita katolikus pátriárchátus püspöki székhelyén) nevezték először a térségben az igét hirdető tanítványokat keresztényeknek. Az időszámításunk szerinti második századra a kereszténység teljesen elterjedt Antiókhiában és Szíriában. Az egyház növekedése nem állt meg a keresztényüldözések ideje alatt sem, és a negyedik században a kereszténység hivatalos államvallássá vált.

636 -ban a jarmúki csata után az arabok elüldözték a bizánciakat Szíriából és bevezették az iszlám hitet. Bár a görög nyelv és kultúra megmaradt a köztudatban, különösen a jeruzsálemi melkiták között, a melkita hagyományok fokozatosan összeolvadtak az arab nyelvvel és kultúrával.

A melkita bizánci katolikus egyház pátriárkájáról

A melkita bizánci katolikus egyház pátriárkái Alexandria, Antiókhia és Jeruzsálem városok pátriárkái is egyben.

Jelenleg a melkita bizánci katolikus egyház pátriárkája:

I.József (korábbi neve Jusszuf Abszi) (2017-

Őboldogsága iskola- és templomépítések, valamint segélyprogramok révén évek óta együttműködik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és Magyarország Kormányával. 2017-ben választották a Rómával egyesült Melkita Görögkatolikus Egyház antiochiai pátriárkájává, I. József néven. 2007-től volt a damaszkuszi melkita érsekség helynöke, 2001-től pedig a szíriai karitász elnöke. A Melkita Görögkatolikus Egyháznak mintegy másfél millió híve van. Keleti katolikus, önálló jogú részegyház, amely bizánci szertartású.

2021. szeptember 6-án meglátogatta Pannonhalmát. A pátriárka kifejezett kérése volt, hogy a Kelet és Nyugat találkozásainak ezeréves helyszínére, Pannonhalmára zarándokolhasson. Ismert volt előtte, hogy a Főapátság régóta ápol kapcsolatot a különböző keresztény felekezetekkel, köztük a keleti egyházakkal is.