Beszámoló az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) 2019. évi összejöveteléről


Az idén 25. születésnapját ünneplő Egyházi Könyvtárak Egyesülése 2019. június 24. és 26. között Esztergomban tartotta éves összejövetelét. A közgyűlés három évre az egyesület elnökévé újraválasztotta Ásványi Ilonát, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatóját, könyvtári szakértőt, aki kezdetektől (1994) részt vett az Egyesülés munkájában. A szervezetnek 1999 és 2004 között titkára, 2004 és 2007 között elnöke, 2007 és 2009 között elnökségi tagja, 2016 és 2019 között elnöke volt.

Az Egyházi Könyvtárak Egyesülésének könyvtárak a tagjai, a tagkönyvtárak egy-egy szavazati joggal bíró munkatársai alkotják a közgyűlést. Az egyesület ügyeit év közben az elnök intézi a tíztagú elnökség bevonásával, a titkár és a kamarás segítségével, a felügyelőbizottság ellenőrzésével. A tisztségviselőket az egyesület három évre választja. A találkozó szokásos programja közgyűlés, konferencia, szakmai délelőtt volt, de nem maradhatott el az ökumenikus ima, valamint a vendéglátók gyűjteményeinek meglátogatása. Idén a műemlékekben, látnivalókban oly gazdag Esztergom kínálta a programot, mely nevezetességei közül sokat megtekinthettek a konferencia résztvevői. A vendéglátó az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára volt. Az Egyesülés tisztújító közgyűlésén tiszteletbeli taggá fogadta dr. Szelestei Nagy Lászlót, az egyesület egyik alapítóját, első titkárát. Megemlékeztek a szervezet első elnökéről, a 10 éve elhunyt Bánhegyi Miksa OSB atyáról. Majd a közgyűlés új elnökséget és elnököt választott. Az egyesület új elnöksége: Ásványi Ilona (Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár), Balogh Kriszta (Evangélikus Országos Könyvtár, Budapest), Baranya Péter (Piarista Rend Központi Könyvtára, Budapest), Bálint Ágnes (Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtár és Teológiai Szakkönyvtár, Debrecen), Kovács Áron (Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára), Kövécs Ildikó (Gál Ferenc Főiskola Könyvtára, Szeged), Kührner Éva (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára, Nyíregyháza), Mezei Zsolt (Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Pápa), Tamási Balázs (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára, Budapest), Török Beáta (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára, Budapest). Az első nap a szokásos ökumenikus imával zárult, melyen nemcsak az eltelt egy, hanem három évért, sőt az elmúlt 25 évért is hálát adott a közösség.

A második nap reggel dr. Csépányi Gábor hangolta imádságra a résztvevők szívét. Ezután Faragó András papnövendék felolvasta dr. Erdő Péter bíboros úr levelét. A bíboros úr többek között ezt üzente az találkozó résztvevőinek: „Bár az egyes gyűjtemények a különböző egyházak sajátjai és működésük is azok küldetéséhez igazodik, számos olyan szakmai ismeret és tapasztalat gyűlt össze ezeknek a könyvtáraknak a körében, amelyek szélesebb körben is nagy értéket jelentenek. … Szívből kívánom, hogy a mostani konferencia is segítséget nyújtson azoknak, akik nagy szakértelemmel és szeretettel gondozzák ezt az értékes örökséget mindnyájunk javára!” Második nap A sokszínűségben hasonlóság. A szakkönyvtárak című konferencián az országos nagy szakkönyvtárak vezetői tartottak előadást: Péterfi Rita (OPKM), Markója Szilárd (OGYK), Rózsa Dávid (KSH Könyvtára), Nagy Zsuzsanna (BCE EK), Keveházi Katalin (SZTE KK), Ásványi Ilona (Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár). A harmadik napon, a szakmai délelőttön a konferenciához kapcsolódva az egyházi könyvtárak, mint szakkönyvtárak jó gyakorlatait, megoldásait ismertették az előadók: Dobó Judit (Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár), Török Beáta (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára, Budapest), Bálint Ágnes (Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár és Teológiai Szakkönyvtár), Tamási Balázs (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára), Czoboly Miklós (QULTO)