Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap - Beszámoló a 2024. pályázati évről


Az Alapot kezelő Kuratórium döntése értelmében az alapítvány 2023-tól Gerő Gyula nevét is viseli, tehát az alapítvány neve a továbbiakban: Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap.

Az Alap létrejöttéről:

Dr. Gerő Gyula 2015 őszén azzal a kéréssel és ajánlattal kereste meg a Pannonhalmi Főapátságot, hogy elhunyt lánya, Gerő Éva emlékére egy alapítványt szeretne létrehozni, mely alapítvány kezelőjének a Főapátságot kérte fel. A Pannonhalmi Főapátság vállalta a feladatot. Alapos előkészítés után 2016. március 17-én megszületett az alapítvány Gerő Éva Alap néven, az erről szóló „Megállapodás” aláírásával. A Gerő Éva Alapról szóló megállapodást dr. Gerő Gyula, mint alapító és dr. Várszegi Asztrik, mint a Pannonhalmi Főapátság képviselője írta alá.  2020. február 18-án Gerő Gyula a másik lányát, Katalint is elvesztette. 2021 tavaszán Gerő Gyula, az alapító, kinyilvánította azt a szándékát, hogy az Alap nevének megváltoztatásával Katalin lányának is szeretne emléket állítani. Az alap új neve Gerő Éva és Gerő Katalin Alap legyen. Az alapítványról szóló módosított „Megállapodás a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap elnevezésű alapítványról” aláírása 2021. augusztus 3-án történt meg. 2022. április 13-án életének 98. évében elhunyt dr. Gerő Gyula, a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap alapítványtevője. Az Alapot kezelő Kuratórium döntése értelmében az alapítvány a továbbiakban, 2023-tól Gerő Gyula nevét is viseli, tehát az alapítvány neve a továbbiakban: Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap.

 Az Alap célja:

Valamely magyarországi egyházi, felekezeti könyvtár számára az egyedi és általános restaurálás, állagmegóvás, prevenció megvalósítása, állományvédelmi (pl. páramérő műszerek, páraelszívó eszközök, párásító készülékek) és egyéb, az állagmegóvást elősegítő eszközök (pl. speciális könyvtári porszívó, roló, függöny, spaletta, fényvédő fólia, kiállítási vitrin) beszerzése, cseréje, felújítása, ill. hozzájárulás e célok megvalósításához. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár számára a fentieken kívül a régi gyűjtemény gyarapítása, alapvető muzeális dokumentumok beszerzése, a bencés rend feloszlatása (1786) előtt a könyvtár tulajdonában lévő könyvek visszavásárlása.

 Az Alap kedvezményezettje:

Páratlan években a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár, páros években, 2024-ben valamely magyar egyházi-felekezeti könyvtár.

Kuratórium:

A pályázatokról kuratórium dönt, melynek tagjai 2024-ben: Várszegi Asztrik em. főapát, a mindenkori pannonhalmi főapát – jelenleg Hortobágyi T. Cirill, a család képviselője – jelenleg Rudas Valéria, a pannonhalmi könyvtár vezetője – jelenleg Ásványi Ilona, az Egyházi Könyvtárak Egyesülése vezetője – jelenleg Bálint Ágnes.

 Az Alap gazdálkodása:

A Megállapodás létrejöttekor az Alap alaptőkéje: 51.000, €, azaz ötvenegyezer Euró, volt, a terv az volt, hogy ennek az összegnek az éves kamata használható majd fel, legalább 300.000 Ft. Az alaptőke kamata sajnos általában nem érte el ezt az összeget, ezért a gyakorlat az volt, hogy az alapító, Gerő Gyula ezt mindig kiegészítette, sőt kisebb összeggel nemcsak egy, hanem általában kettő-három könyvtárat is támogatott.

Ezt a gyakorlatot 2024-ben az Alap kezelője a Pannonhalmi Főapátság megváltoztatta, a következőképpen: 2024-től az Alap alaptőkéjéből ad 500.000 Ft támogatást a korábbi 300.000 Ft helyett, és a kamatból és adományokból származó összeget pluszként kezeli és felhasználja, támogatásra. Így már nem egy, hanem akár több pályázót is tud támogatni.

Ezzel Gerő Gyula gyakorlatát is követi a Kuratórium, aki, mivel sajnos a kamatokból soha nem telt ki a 300.000 Ft, ezért mindig kiegészítette azt 300.000 Ft-ra. Ezenkívül mindig még más könyvtárakat is támogatott 100.000-200.000 Ft-tal, amit ugyancsak ő finanszírozott plusz támogatásként.

Az Alap tőkéje 2024. márciusban 49.610,18 Euró és 317.476 Ft volt. 

2024-ben a következő adományok érkeztek az Alap számlájára:

  • Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet nyugalmazott vezetője: 100.000 Ft - április
  • Dr. Béres György és Béres Muszka Ibolya: 100.000 Ft – május
  • Boda Miklós, nyugalmazott könyvtáros, tavaly elhunyt felesége, Boda Miklósné Dr. Szepes Zsuzsanna emlékére: 60.000 Ft – június
  • Névtelen adományozó – 25.000 Ft – június
  • 2024. április 12-én 100.000 Ft adomány érkezett az Alap számlájára – az adományozó Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet nyugalmazott vezetője

Pályáztatás rendje 2024-ben:

A 2024. évi pályázatot a következő határidőkkel kiírjuk:

  • A pályázat kiírása: 2024. május 31.
  • A pályázat beadásnak határideje: 2024. június 15.
  • Elbírálás várható: 2024. július 15.
  • Megvalósítás: 2024. december 31.
  • Elszámolás: 2025. január 31. 

 A Gerő Éva Gerő Katalin Gerő Gyula Alap 2024. évi pályázati felhívására öt beadvány érkezett

A Kuratórium állományvédelmi eszköz vásárlására négy, restaurálásra egy könyvtárnak ítélt meg támogatást

 Állományvédelmi eszköz vásárlására

  • a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Könyvtárát 294.720 Ft-tal
  • a Csokonai Vitéz Mihály Ref. Gimn., Ált. Isk. Könyvtárát 179.495 Ft-tal
  • a DRHE Maróthi György Könyvtát   199.390 Ft-tal
  • a Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Ref. Gimn. Könyvtárát 212.090 Ft-tal támogatta

Restaurálásra

  • a Baptista Teológiai Akadémia Könyvtárának 200.000 Ft-ot ítélt meg

 A pályázó könyvtárak a megadott határidőn belül rendben elszámoltak.

 

Pannonhalma, 2025. január

CsatolmányMéret
PDF icon 2024._evi_beszamolo.pdf122.58 KB