A Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap hírei


2022. április 13-án életének 98. évében  elhunyt dr. Gerő Gyula, a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap alapítványtevője. Az Alapot kezelő Kuratórium döntése értelmében  az alapítvány a továbbiakban Gerő Gyula nevét is viseli, tehát az alapítvány neve a továbbiakban: Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap.

 

Dr. Gerő Gyula 2015 őszén azzal a kéréssel és ajánlattal kereste meg a Pannonhalmi Főapátságot, hogy elhunyt lánya, Gerő Éva emlékére egy alapítványt szeretne létrehozni, mely alapítvány kezelőjének a Főapátságot kérte fel.

A Pannonhalmi Főapátság vállalta a feladatot.

Alapos előkészítés után 2016. március 17-én megszületett az alapítvány Gerő Éva Alap néven, az erről szóló „Megállapodás” aláírásával. A Gerő Éva Alapról szóló megállapodást dr. Gerő Gyula, mint alapító és dr. Várszegi Asztrik, mint a Pannonhalmi Főapátság képviselője írta alá.

2020. február 18-án Gerő Gyula a másik lányát, Katalint is elvesztette. 2021 tavaszán Gerő Gyula, az alapító, kinyilvánította azt a szándékát, hogy az Alap nevének megváltoztatásával Katalin lányának is szeretne emléket állítani. Az alap új neve Gerő Éva és Gerő Katalin Alap legyen. Az alapítványról szóló módosított „Megállapodás a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap elnevezésű alapítványról” aláírása 2021. augusztus 3-án történt meg.

2022. április 13-án életének 98. évében  elhunyt dr. Gerő Gyula, a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap alapítványtevője. Az Alapot kezelő Kuratórium döntése értelmében  az alapítvány a továbbiakban Gerő Gyula nevét is viseli, tehát az alapítvány neve: Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap.