A Honismereti Szövetség Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló vetélkedője győzteseinek kirándulása Pannonhalmán


Március 23-án tartotta a Honismereti Szövetség a Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló vetélkedő döntőjét. Az első három helyezett, háromnapos jutalomúton vehetett részt április 8-10 között, melynek célja Pannonhalma-Veszprém és Balatonfüred volt. Az 1990-ben alakult Honismereti Szövetség, az 1960-as években kibontakozó Honismereti mozgalom tevékenységére épül, hagyományápolást, hagyományépítést végez, arra törekszik, hogy nemzedékről nemzedékre átörökítse mindazt, amit a hagyományban, az apáról fiúra szálló szellemi örökségben értéknek tekintünk.

 

Az idei vetélkedő győztesei:

1. Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanár: Szeitzné Viski Erika

2. Makói József Attila Gimnázium, felkészítő tanár: Varga Bálint

3. Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, felkészítő tanár: Violáné Bakonyi Ibolya

A jutalonúton kívül az első hat helyezettnek lehetősége van előadással résztvenni az egyhetes nyári Ifjúsági Honismereti Akadémián,

melynek témája idén: Anyanyelvünk kincsesháza, helyszíne Sátoraljaújhely.

A további sorrend:

4. Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanár: Miklósné Király Éva

5. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Süveges Zoltán

6. Miskolci Herman Ottó Gimnázium, felkészítő tanár: Szopkó Róbert

 

forrás: https://honismeret.hu/