Kiállítás: Tranquillus Deus tranquillat omnia A csendes Isten mindent elcsendesít

Tranquillus Deus tranquillat omnia

A csendes Isten mindent elcsendesít

 (Kiállítás a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtárában 2019. március 21. és 2020. március 21. között)

A CSEND minden ember elemi vágya, élettere, szükséglete, nemcsak a vallásos, hívő emberé. A csend az önmagunkkal és az Istennel való találkozás feltétele, helye, ideje, módja, lehetősége, lelkiállapota. Az önmagunkkal való találkozás általában felzaklató, olykor kiábrándító, elbizonytalanító, de lehet megtisztító, érlelő, nevelő is… mindenképpen helyes önismerethez segít és alázatra nevel.

A csend nemcsak akusztikai jelenség, hanem a cselekvés hiánya is. Ezen kívül lelkiállapot, melynek íve az értelemmel-akarattal is megteremthető nyugalomtól a derűs, boldog békességig terjed. A mai ember eljutott oda, hogy menekül a csendtől, melyből testi és lelki erőt nyerhetne. Mert a csend lehet félelmetes, aggasztó, nyugtalanító, felzaklató, bántó, süket, félreérthető, megsemmisítő, halotti… is. Csendre nemcsak a hívő embernek, hanem minden embernek szüksége van, hogy találkozzon önmagával és találkozzon – nevezze bár akárkinek, akárminek – Istenével. A csend lehet beszédes, termékeny, jótékony, gyógyító, nevelő, tanító, gazdagító, érlelő, növelő, elringató, meghitt, titokzatos, megnyugtató, békés…

A csend lehet külső, a körülményeinkre kiterjedő és belső, a lélek élete. Összefügg az egyedülléttel és a magányossággal. Az egyedüllét életállapot, a magány lelkiállapot. Tudjuk és hisszük: igazában soha nem vagyunk teljesen egyedül és magányosan sem, hiszen egyedül vagyunk önmagunkkal és egyedül vagyunk Istennel, bár a tér-idő és egyéb földi-emberi kötöttségek miatt, mert embervoltunk látni-hallani-tapintani kíván, mégis „érezhetjük” magunkat egyedül. A lelki élet mesterei ajánlják a külső-belső csendet, azt tanítják, hogy a csönd egyszerre út és egyszerre beteljesedés, éppen ezért csenddé kell válni, mert Isten maga is csendes… ő a CSEND… a béke.

A kiállítás a külső és belső csendre törekvő egyes hívő ember és közösségek megszentelt életének sajátosságait ismerteti. A spirituális út, melyet az önmagával és Istennel találkozni kívánó lélek bejár a lectio divinán (szent olvasmányok tanulmányozása) a magán és közösségi imádságon (zsolozsma), a lelkigyakorlaton, elmélkedésen (meditáció) át vezet a szemlélődésig (kontempláció), az isteni igazságokkal foglalkozó szótlan, csendes, inkább érzelmi, mint racionális lelkiállapotig. A kiállítás bemutatja azokat a kortárs „spirituális kísérőket” is, akik az „imádság iskolájában” jeles kísérői a kereső, útnak induló és már zarándokúton járó, hívő embernek.