Miracula et sanctitas


Miracula et sanctitas
(Csodák és szentség)

Kiállítás a Főapátsági Könyvtár klasszicista könyvtártermében
2014. március 21-től november 11-ig
A kiállítást tervezte: Hegedüs Éva


Bevezetés
Az Ikon és ereklye című időszaki kiállítás témájához igazodva a szentek tiszteletét, ábrázolásuk módjait, helyi szentkultuszokat, búcsújáró helyeket mutatunk be a – szintén Szent Benedek atyánk ünnepén megnyílt - könyvtártermi kiállításon. Ezt hagyományosan „saját anyagból” állítottuk össze: a Főkönyvtár állományából hoztunk elő ismert és híres, vagy kevésbé ismert, de érdekes könyvkincseket. Idén a közismertebb, vagy a témához illően „elvártabb” 15-16. századi művek (ősnyomtatványok, korai antikvák) kiállításán kívül egy 17. századi pozsonyi kísértetjárás emlékét idézzük fel, egyrészt a kísértethistória kivizsgálását végző egyházi bíróság által kiadott munkával (mellékletében „a kísértet hiteles kézlenyomata” látható), másrészt az ennek emlékére emelt kegyszobor történetének bemutatásával. A 17-18. században újjáéledő magyarországi szentkultusz nyomtatott emlékeit a tudós jezsuita: Hevenesi Gábor, illetve a bencés Vajda Sámuel és Koptik Odó apáturak munkái képviselik. Nemcsak nyomtatott műveket, hanem kéziratokat is szeretnénk a közönség elé tárni. Ebben az évben látható lesz a 17-18. század fordulóján élt pannonhalmi bencés atya, Lancsics Bonifác kéziratos hagyatékából egy itt készült, különleges Szent Benedek-ábrázolás (rajz, előtérben a Szent alakjával, háttérben élete csodás eseményeivel), illetve a Boldogasszony Anyánk… kezdetű ének első ismert kéziratos példánya, Szoszna Demeter 18. század eleji énekeskönyvéből. (Szerzője a fent említett Lancsics Bonifác.)

1. tárló
Képek és tiszteletük.
Kiállított tárgy:
Monoszlai András: De cultu imaginum (Az idvösségre intő képeknec tiszteletiről…) 1589.
A szentek ábrázolása, képeik tisztelete már a korai századokban megosztotta a kereszténységet. Teológiai viták során különítették el egymástól a két fogalmat: képimádat és képtisztelet. (A kép imádása ugyanis ellentétben áll a Tízparancsolattal, bálványimádásnak minősül.)
A reformáció korában újra fellángolt ez a kérdés, és évszázadokig vita tárgyát képezte a katolikus és protestáns hívek között. (Oka volt annak, hogy miért éppen a reformáció idején került elő ismét a téma.  A középkorban az emberek nagy része nem tudott olvasni – ahhoz ugyanis, hogy olvasni tudjon, eleve latinul is meg kellett volna tanulnia -, és ezért képekből, templomi és egyéb ábrázolások segítségével tanultak meg sok mindent a hitről, a Szentírás történeteiről, a szentek életéről. Emiatt a képi ábrázolások valóban nagy tiszteletnek örvendtek a korban, de sok félreértésre is okot adhattak. Ezek a félreértések éppen a 16. század elejére váltak téves tiszteletadási gyakorlattá, amelyen teológiailag műveltebb emberek megbotránkozhattak.)

A 16-17. századra különösen is jellemző volt a két hitágazat közötti vitairodalom, és annak jelentős részét alkották a képek tiszteletével foglalkozó művek. Ilyen munka Monoszlai András könyve is – Monoszlai egyébként a hitvitázó katolikus irodalom egyik magyar vezéralakja, Pázmány Péter előfutára. Erdélyi származású, először Nagyszombatban, majd Pozsonyban munkálkodott papként, tanárként, végül veszprémi püspök lett. (Bécsben hunyt el – Veszprém abban az időben török megszállás alatt állt.)

2. tárló
Szentábrázolások a 15-16. század fordulóján.
Kiállított tárgyak:
Jacobus de Voragine: Leben der Heiligen. – Augsburg, 1482.
Hortulus animae. – Lyon, 1517 és 1511.

A szenteket általában vagy életük csodás eseményeivel együtt, vagy azokra utaló jelképekkel – vagy pedig mennyei születésnapjuk (mártírok esetén mártírhaláluk) körülményei között, esetleg kivégzésük eszközével ábrázolják.
A tárlóban egy német nyelvű ősnyomtatvány foglal el központi helyet, Jacobus de Voragine Legenda aurea-jának német fordítása. (Arany legenda, Szentek élete, Historia Lombardica neveken is ismeretes.) A nyitott oldalon Szent Tekla, az első női vértanú (Ikonium, 1. század) látható. Ő Szent Pál apostol kortársa és követője volt. Hitéért máglyahalálra ítélték, de a lángokat végül egy zápor eloltotta. (Tekla ellen továbbra is felléptek különböző személyek, végül igen idős korában egy üldözés során imádságára hegy nyílt ketté és az rejtette magába a szent testét.)
A két másik könyvecske egy-egy „Hortulus animae”, vagyis „lelki kertecske”, imádságos könyv. A 15-16. század fordulóján ez igen nagy divat volt, korabeli festményeken előkelő hölgyek kezében láthatunk ilyen imakönyvecskéket. Elsősorban kézzel készített változataikat kedvelték, de a könyvnyomtatás feltalálása után hamarosan készíteni kezdtek nyomtatott példányokat is – természetesen a díszítésüket még hosszú ideig kézzel, egyedien végezték.
Az egyik példány kinyitott lapjain Szent György látható, 16. századi lovag viseletében, élete legismertebb jelenetében: amint legyőzi a sárkányt. Ő is vértanú (270-303-ig élt, Diocletianus császár hírhedt keresztényüldözéseinek áldozata volt), de nem halála körülményei, hanem a legendájában szereplő viadala és győzelme miatt ismeri a keresztény világ. A történet szerint egy sárkány rettegésben tartott egy egész várost, naponta embereket kellett áldozni neki, végül a király lányát is kitették, hogy a fenevad megölje, de Szent György megmentette őt.
Emiatt a lovagok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike. Angliában különösen is tisztelték, az egész királyság oltalmazójaként.
Szent György mellett a másik oldalon Szent Bálint képe látható. Valószínűleg két (vagy több) Szent Bálint is volt, az egyik (vagy több) személy vértanú a 3. században, a másik passaui térítő püspök az 5. században. A két szent alakja a népi hiedelemvilágban egybeolvadt. A vértanú a házasságra készülők és szerelmesek védőszentje, a térítő szent az epilepsziások segítője. A szerelmesek a vértanúra emlékeztek Bálint-napon, az epilepszia (vagy nyavalyatörés, frász) ellen pedig az emberek úgynevezett Bálint-keresztet, vagy frászkeresztet viseltek, főleg német nyelvterületeken, a passaui szent emlékét tisztelve ezzel.
A másik imakönyvecske Szent Márton és Szent Lénárd képénél van kinyitva. Szent Márton Európa egyik legtiszteltebb, 4. századi szentje, katona, majd Tours püspöke, Pannónia – és Pannonhalma környékének - szülötte, monostorunk és bazilikánk védőszentje – évszázadokon át e település névadója is.
Legendájának két ismert részlete szerint szokták őt ábrázolni: vagy lúddal (mert amikor püspökké választották, elrejtőzött a libák közé az ólba, de az állatok gágogása a nyomára vezette a népet), vagy pedig a koldussal köpenyét megosztó katona alakjában. Ez utóbbiként látható itt is – cselekedete az irgalmasság kifejezése, a legenda szerint a fázó koldus, akinek odaadta köpenye felét, maga Krisztus volt.
Mellette Szent Lénárd (Leonard) apát képét látjuk. 6. századi bencés szerzetes és remete volt, a frankok között élt. A királytól megkapta azt a kiváltságot, hogy a rabok, akiket meglátogat, szabadok lesznek. A foglyok és a betegek védőszentje. Magyarországon a középkorban nagy tiszteletnek örvendett, számos templom és falu őrizte a nevét.

3. tárló
Szent Jeromos-ábrázolások 15-16. századi művekben.
Kiállított tárgyak:
Jeromos: Vitae patrum. - Lyon, 1512.
Biblia Sacra (Szent Jeromos fordítása). – Basel, 1495.
Hortulus animae. – [Nürnberg?], 1513.

Jeromos a könyvtárosok védőszentje, tiszteletét ezért itt különösen is ápoljuk. 347 és 419/420 között élt, Dalmácia és Pannónia határán született, Itáliában tanult, kiváló szónok volt, felnőtt korában tért keresztény hitre, és szerzetesközösségbe lépett. Később Keletre indult, élt nagyvárosokban és pusztai remeték között egyaránt. Belebonyolódott a keresztény ágazatok hitvitáiba, majd Rómába ment, ahol Damasus pápa titkáraként dolgozott. A pápa bízta meg azzal, hogy a Szentírás egyes könyveinek latin fordítását vizsgálja felül, végül ez a feladat kibővült a teljes Szentírás lefordítására, a Vulgata létrehozására. Ezen húsz évig dolgozott – nem Rómában, hanem végül Betlehemben letelepedve. Fő műve mellett történeti munkákkal is foglalkozott – így írta meg a Vitae patrum-ot, szent atyák (remeték, szentek) életrajzát is. (Egyébként kiterjedt levelezése, kommentár-irodalma is az utókorra maradt, igen termékeny szerző volt.)
Legendájából, illetve életrajzából vett elemekkel ábrázolják, így elsősorban egy oroszlán társaságában. A legenda szerint ugyanis Betlehemben egyszer egy sebesült oroszlán ballagott be a kolostorába, és miközben a testvérek rémülten szerteszét futottak, Jeromos úgy fogadta, mintha vendége érkezett volna. Az oroszlán erre felemelte és megmutatta neki a mancsát, amelyet átszúrt egy nagy tövis. Jeromos kihúzta a tövist, bekötözte a vadállat lábát, meggyógyította őt. Az oroszlán hálából mellette maradt, mintha csak háziállata volna.
A másik jellegzetes ábrázolási mód: a Biblia fordítása közben megjeleníteni őt. Ezért látható könyvek társaságában. Gyakran ábrázolják bíborosi kalapban is, noha sosem volt bíboros – viszont mégis pápai titkár volt.
Jeromos mellett az egyik könyv másik oldalán Szent Ágoston alakja látható, egy, a tengerparton játszó gyermek társaságában. Legendájára utal a jelenet: bonyolult teológiai problémán, a Szentháromság megértésén töprengve sétált a tengerparton, amikor megjelent neki ez a gyermek. Ott játszadozott, egy kis kagylóval meregette gödörbe a tenger vizét. Amikor Ágoston rá akart világítani munkája hiábavalóságára, a gyermek így szólt: „Előbb merem ki így a tengert, mint amire te a Szentháromság titkát megérted!”
A kiállított könyvek közül egyik ősnyomtatvány, ez Jeromostól az atyák életét bemutató munka, a másik egy antikva Biblia, illetve ismét egy „lelki kertecske” a 16. század elejéről.

4. tárló
Szent Benedek ábrázolásai ősnyomtatványainkban.
Kiállított tárgyak:
Schedel, Hartmann: Liber chronicarum („Világkrónika”). Augsburg, 1497. (=”Kis-Schedel”)
Brixianus: Regulae monasticorum. – Velence, 1500.

Az egyik kiállított könyv Schedel világkrónikája (az úgynevezett Kis-Schedel), amely egyfajta világtörténeti és történeti földrajzi elemeket vegyítő, a maga korában rendkívül népszerű munka volt. Schedel-krónikából létezik Nürnbergi kiadás is, ez az úgynevezett „Nagy-Schedel”, vagy eredeti Schedel. A kétféle könyvnek érdekes története van.
A nürnbergi híres Koberger-nyomda és két gazdag patrónus, valamint művész sokat ígérő vállalkozása volt ennek a kiadása, és igen drága pénzért öntötték ki hozzá a betűket is, de nem kevésbé sokba kerültek a metszetek és azok nyomódúcai. Maga a munka azonban jövedelmező vállalkozásnak tűnt, gazdag megrendelők számára igen drága áron eladható, nagyon magas színvonalú könyv született. Csakhogy… hiába őrizték a betű- és nyomódúckészletet, még az elrontott papírlapokat is, a munka alapját képező anyag egy részét mégis ellopták, és Augsburgban egy másik nyomda, sokkal silányabb (de éppen ezért olcsóbb) kivitelben többször is „piacra dobta” a Világkrónikát. Ez a silányabb változat a Kis-Schedel, egyfajta rablónyomat – amely egyébként nagyobb anyagi hasznot hajtott a kiadóinak, mint Kobergeréknek az eredeti, hiszen az olcsóbb fajtából sokkal többet el tudtak adni, és így a bevétel is magasabb volt. Ma már, természetesen, egy „Kis-Schedel” is rendkívül sokat ér.
Könyvünkben egymás mellett szerepel Szent Benedek és testvére (vagy lelki testvére), Skolasztika, illetve a Benedek által alapított Montecassino-i monostor.
A másik könyv szerzetesi regulákat tartalmaz, közöttük kiemelt helyen Szent Benedek Reguláját. A Regula Szent Benedek által alkotott életszabályok gyűjteménye, monostorban élő (tehát nem remeteként félevonuló) szerzetesek számára. Későbbi más szerzetesrendek közösségi életének is alapja (esetleg némileg átdolgozták), máig ható érvénnyel bíró előírásokat tartalmaz.
A látogatók elé tárt metszet Szent Benedeket Skolasztikával együtt, sétálva folytatott lelki beszélgetés közben ábrázolja.

5. tárló
Szent Benedek – és bencés szentkultusz Pannonhalmán a 17-18. század fordulóján.
Kiállított tárgyak:
Szent Benedeket ábrázoló rajz Lancsics Bonifác egyik, Miscellanea („elegy-belegy”, vagyis vegyes témájú, műfajú és hosszúságú, különböző időben született, utólag egybekötött írásokat tartalmazó) kéziratkötetének elejéből kiemelve (17-18. század fordulója)
Szoszna Demeter énekeskönyve, benne a Boldogasszony Anyánk… kezdetű ének első ismert kézirata (1703-1734 között)
A 17-18. század fordulóján élt Pannonhalmán Lancsics Bonifác atya, aki négy vaskos kötetre való lapokon írta-gyűjtötte össze korának eseményeit, krónikáját. A kötetekben vegyesen találunk latin és magyar szövegeket. Kiváló forrásanyagot jelentenek a korszak szerzetesi életének tanulmányozásához (nemcsak teológiai, hanem irodalmi, gazdasági, vagy életmódtörténeti információkat is jócskán tartalmaznak).
Az egyik kéziratkötet elején találták azt a Szent Benedek-ábrázolást, amelyet most a tárlóban kiállítottunk. Szent Benedek alakja foglalja el a központi helyet, de a háttérben ott vannak életének főbb eseményei is.
Láthatjuk a fiatalkorában tett első csodáját (egy, a dajkája által kölcsönkért és véletlenül eltört rostát forrasztott egybe), ott van megkísértése (amikor a testi vágyak legyőzése érdekében egy tüskebokorban meghengergőzött). Ott áll lábánál a holló, amelyet a Szent naponta etetett kenyérrel, és amely a szentnek egyik ellensége által küldött mérgezett kenyeret Benedek parancsára elvitte olyan helyre, ahol senki emberfia nem férhetett hozzá.
Látjuk a kelyhet, melyből kígyó tekergőzik elő. Ez annak a történetnek állít emléket, mely szerint valamely szerzetesek meghívták őt, legyen az apátjuk. Nem akarta, mert tudta, hogy megszokott életmódjuk nem férne össze azzal, amit ő a szerzetesek számára követendőnek tart, vezetése tehát nem volna megfelelő számukra, de addig erősködtek, míg végül mégis velük maradt. Nagyon hamar megunták a szigorúságát, de nem merték elküldeni, hanem inkább elhatározták, hogy megmérgezik. Átadták neki a mérgezett borral töltött kelyhet, amelyet ő megáldott – erre egy kígyó tekergőzött elő belőle. A háttérben láthatjuk Totila gót királyt, amint felkeresi Szent Benedeket (előtte álruhában embereit küldte hozzá, de a Szent azonnal leleplezte a csalást). Szintén a háttérben több monostor és templom képe is kivehető – az egyik talán éppen Montecassino. A rajzon látható egy csodálatos, sugárzó gömb is, benne angyali alakokkal és egy emberrel. Ez Szent Benedek látomását ábrázolja: látta, hogy egy bizonyos, általa ismert, szent életű püspök lelkét az angyalok az égbe viszik. A püspök messzire élt onnét, embereket küldtek a lakóhelyére, hogy megtudják, mi történt, és azok visszatértek a hírrel: az illető pontosan akkor halt meg, amikor Benedek látta, hogy felmegy az égbe.
Lancsics Bonifác volt a magyar katolikus hívek himnuszának, a Boldogasszony Anyánk… kezdetű éneknek a szerzője is. Ennek legrégebbi kéziratos példányát tekinthetik meg a látogatók, Szoszna Demeter énekeskönyvében maradt fenn a 18. század első harmadából. A Cantus Catholici nyomtatott énekei mellé kötött lapokon igen sok kéziratos énekszöveg (és imádságok, elmélkedések szövegei is) találhatók. A Boldogasszony Anyánk… többféle szövegváltozatban is ránk maradt, az első 1-2 versszak általában ugyanaz, a továbbiaknak több változata is ismert. A legelső – itt kitett – változat versfőiből viszont kiolvasható a szerző neve: Bonifacius. (Lancsics költő volt, több munkája is fennmaradt. Jellegzetes módszere az akrosztichon alkalmazása, vagyis az egymást követő versszakok kezdőbetűiből értelmes szó rakható össze - általában így rejtette el nevét a verseiben.) Ezt a kéziratot eddig még helyi könyvtártermi kiállításon nem láthatta a közönség.

6. tárló
Magyarországi szentek – bencés, vagy bencésekhez kapcsolódó életű szentek.
Kiállított tárgyak:
Gabriel Hevenesi: Ungaricae sanctitatis indicia. – Nagyszombat [Tyrnavia], 1692.
Hevenesi Gábor: Régi magyar szentség. – Nagyszombat [Tyrnavia], 1695, két példányban.

Hevenesi Gábor jezsuita tudós a 17. században latin, majd magyar nyelven is írt a magyarországi szentekről. Egyfajta életrajz-gyűjtemény részéről a latin Ungaricae sanctitatis indicia, illetve ennek magyar nyelvű változata, a Régi magyar szentség. Buzdító és bizonyító céllal is írta ezeket a műveket – jelét kívánta adni annak, hogy a magyar nép mindig is bővelkedett szent életű emberekben.
Itt Pannonhalmi Szent Mór életét és ábrázolását láthatjuk. Ő volt az első név szerint is ismert magyar iskolás gyermek. Pannonhalmán nevelkedett, Szent Imre legendából tudjuk, hogy Szent István király és fia személyesen ismerték őt, és tisztelték erényességéért. Később pécsi püspök lett, ott írta meg két szent életű remetének, Szórád-Andrásnak és Benedeknek az életrajzát. Ebben az általa készített műben említi meg, hogy egyikükről még maga is hallott akkoriban, amikor Szent Márton hegyén iskolás gyermek („puer scolasticus”) volt. Aláírása az 1055-ben kiadott (és szintén Pannonhalmán őrzött) Tihanyi Alapítólevélen is szerepel.
Mórt Pécsett és Pannonhalmán is tisztelik, boldoggá avatását a pécsi püspökség kezdeményezte a 19. században.  A két hely nevéről nevezik őt vagy Pécsi, vagy Pannonhalmi Szent Mórnak.
A kiállított könyvek közül a harmadik Szent Zoerard- (Szórád-) András és Szent Benedek, zoborhegyi (nyitrai) bencés szerzetesek és remeték életét beszéli el – ezt írta meg Szent Mór.

7. tárló
Árpád-házi szentek 1. - Szent István ábrázolása, a Szent Jobb tisztelete.
Kiállított tárgyak:
Esztergomi Misekönyv. – Velence, 1513.
Döri Énekeskönyv (kézirat), 1760-as évek, a rajz, amelyet bemutatunk, 1768-ban készült
Róka János: Szent István… Magyarország első királya… kezének tsudája. – Győr, 1769.

Pannonhalma monostorát Géza fejedelem alapította 996-ban, de kiváltságlevéllel Szent István látta el 1002-ben, hatalma megszilárdításakor, köszönetképpen Szent Mártonnak a Koppány elleni győzelemért. Ezért István királyt, mint szent alapítót tiszteljük a mai napig ezen a helyen.
Ábrázolásai közül az Esztergomi Misekönyv antikva-példányát helyeztük el a tárlóban (2013-ban az István király-kiállításon szerepelt Székesfehérváron). A címlapon a könyvkereskedő jelvényében ábrázolva láthatjuk Szent Istvánt.
Ugyancsak őt ábrázolja egy 18. századi kézirat, a Pannonhalmán őrzött Döri énekeskönyv. Kováts István iskolamester írta össze egy kötetbe az általa fontosnak ítélt énekeket-imádságokat, és néhány helyen díszítette is azt. Így láthatjuk Szent Istvánt és fiát, Szent Imre herceget a képen.
Szent István máig tisztelt ereklyéjének, a Szent Jobbnak 18. századi ismertetését tartalmazó munka, Róka János kanonok műve, a híres győri Streibig nyomda kiadásában, teszi teljessé a tárló tartalmát. Ez bőségesen tárgyalja a Szent Jobb csodáit, történetét. Címlapja egyben a barokkos terjengősség példája – kisebb szövegértési és olvasási „kihívásként” is szolgál, ezért itt nyitottuk ki a könyvet.

8. tárló
Árpád-házi szentek 2. – Szent László- és Szent Margit-ábrázolások.
Kiállított tárgyak:
Mausoleum regum… Ungariae („Nádasdy-Mausoleum”). – Nürnberg, 1664.
Szűz Szent Margit… asszonynak élete. – Buda, 1782.

Szent László személye szintén kötődik Pannonhalmához, a könyvtár történetéhez is. Az ő korából maradt fenn az első pannonhalmi könyvösszeírás. Ugyancsak ő tartott itt zsinatot is, amelyen szigorú törvényeinek egy részét megalkották. Így az ő személyét ábrázoló képekből is szerettünk volna bemutatni egyet: ez a Nádasdy-mauzóleumként ismert történelmi arcképcsarnokban szerepel, mely művet 1664-ben nyomtatták, Nürnbergben.
A mű neve azért Nádasdy-Mauzóleum, mert (később a Wesselényi-féle összeesküvés miatt kivégzett) Nádasdy Ferenc gróf, országbíró költségén adták ki. Nem szerzőiről ismert – többen is dolgoztak rajta, hosszabb idő folyamán, mind a metszeteken, mind a szövegen, illetve a hozzá szükséges adatok gyűjtésén. Az ebben szereplő képek a mai napig „visszaköszönnek” legfrissebb kiadású, történelmi tárgyú királyalbumaink oldalairól is.
Szent Margit domonkos-rendi szerzetesnő volt, de a tárlóban Vajda Sámuel pannonhalmi szerzetes, későbbi tihanyi apát munkáját láthatjuk vele kapcsolatban. Ő szorgalmazta azt, hogy a Pray György által először 1770-ben, Szent Erzsébet legendájával együtt kiadott Margit-legendát önállóan is nyomtassák ki. Így jelent meg ez a mű – a tartalom lényege maga a Margit-legenda, az előszó Vajda Sámuel munkája. A Margitot ábrázoló kép már a 19. századi imakönyvek stílusát idézi, de még igen magas színvonalat képvisel.
(Pannonhalmi bencésnek egyébként volt köze Margit szentté avatásához. Az 1930-as évek végén, a ’40-es évek elején Bőle Kornél domonkos rendi atya mellett Lovas Elemér bencés történész, a győri múzeum igazgatója tett a legtöbbet azért, hogy a már 1270 után nem sokkal megindított szentté avatási eljárás végül sikerrel járjon.)

9. tárló
A „szent horror”, avagy a kísértethistóriák és egy fogadalmi szobor állításának háttere.
Kiállított tárgyak:
Lippay György: Narratio rei admirabilis ad Posonium gestae… - Pozsony, 1643.
Esterházy Pál: Mennyei korona. – Nagyszombat, 1696.

A 17. század első felében történt, hogy Pozsonyban több alkalommal megjelent egy kísértet egy mélyen hívő, katolikus cselédlánynak, és komoly egyházi hatóságok vizsgálták ki az ügyet.
Egy köztiszteletben elhunyt polgár lelke járt vissza, arra kérve özvegyét, hogy egy általa titkon elkövetett rablógyilkosságot tegyen jóvá pénzadománnyal és kegyes cselekedetekkel. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint jeleket kértek a kísértettől és az adott is: beleégette keze nyomát, egyéb jelet az elébe bizonyíték szerzése céljából kitett papírokba, anyagokba. Miután teljesítették a kérését (adományt tettek a szegények javára és kegyszobrot emeltek a koronázótemplomban, mely szobor a mai napig ott látható), a kísértet megszabadult a túlvilági kínoktól, és nem rémítette jelenéseivel többé a híveket.
A történetet először a vizsgálatot vezető Lippay György, a későbbi esztergomi érsek adta közre (ennek kihajtogatott melléklete látható a tárlóban: a kísértet kezének fekete nyoma), de nagyon hamar katolikus-protestáns hitvita forrásává vált. Egy evangélikus lelkész támadta a történet hitelességét, a katolikus társadalom azonban tisztelte a jelenséget és igaznak tartotta, így a kísértethistória nyomán emelt kegyszobor búcsújáró hellyé változott. Eszterházy Pál nádor Mennyei korona című munkájában, melyben a csodatévő Mária-képekről és –szobrokról ír, már ily módon emlékezik meg a pozsonyi kegyszoborról.

10. tárló
A dömölki, kiscelli, ma celldömölki kegytemplom és kegykép(ek) története.
Kiállított tárgyak:
Koptik Odó: Thalleidos. – Sopron, 1744. (három példány)
Ugyanazon mű egyetlen kiadása szerepel itt három példányban – de közöttük nincs két egyforma. Az egyikből hiányoznak a képek, a másik kettőben vannak, de az utólag bekötött metszetek a két kiadványban eltérő sorrendben, és némileg eltérő tartalommal szerepelnek. A történet több évszázadot ölel fel. Dömölkön már legkésőbb a 13. században létezett bencés apátság, és benne egy Mária-szobor, amely csodatévő hírrel rendelkezett, és emiatt búcsújáró hellyé vált.  A 16. században a törökök elől egy szerzetes elvitte és a csallóközi Dénesden rejtette el egy fa odvában. Ez a kegyszobor ott is maradt.
Maga a Dömölk környéki hely azonban továbbra is csodatevő hírrel bírt. A török kor végeztével Pannonhalmáról Lancsics Bonifác atyát küldték ide, hogy hozza rendbe az apátságot (gazdasági téren is), ugyanakkor igyekezzen feléleszteni a Máriás kegyhely-jelleget. Így Nagyboldogasszony napjára ő szervezett ide először zarándoklatot a török idők után, és maga is itt nyugszik, a dömölki templom Árpád-kori romjai alatt.
Dömölk közvetlen közelében több kisebb település is létrejött. Ide, Dömölk mellé hozta Lancsics ifjabb kortársa, Koptik Odó Ausztriából a Mariazell-i kegyszobor másolatát. (Ő maga cseh származású, és sokáig Mariazellben volt gyóntatóatya.) A település – Kiscell - mellett emelt számára kápolnát és ásatott egy forrásnál kutat, amely környékén hamarosan csodás gyógyulások történtek. Már a 18. század közepén tízezrével keresték fel évente a zarándokok. A kegyszobor ekkor az újonnan épülő főtemplomba került.
A mai Celldömölk több kis település egyesüléséből létrejött város. A település központjának képét máig meghatározó kegytemplom és környékének építése Koptik Odó 18. századi, fáradhatatlan munkálkodásának köszönhető.