Szent Benedek ünnepe elé – Szent Benedek Regulája a megtérésről

Részlet: Zátonyi Maura OSB: Kezdetről kezdetre. A conversatio morum dinamikája Szent Benedek regulája alapján című írásából.

A teljes tanulmány a Vigilia 2025 márciusi, „A megtérés” tematikájú számában olvasható

Szent Benedek a 6. században írt regulájának bevezetőjében felvázolja a boldog élet vízióját: „előrehaladva a megtérésben (conversatio) és a hitben, szárnyaló szívvel és a szeretet elmondhatatlan édességével sietünk előre az Isten parancsainak útján” (RB, prológus 49). A rákövetkező részletes szabályoknak, amelyek a regulát képezik, nincs más célja, mint hogy elvezessenek ehhez a belső boldogsághoz, ami minden emberszív vágya: a beteljesedett élethez. Szent Benedek emberi bölcsességgel, lelkiségi tapasztalatból és hitbeli meggyőződésből három alapvető beállítottságot tesz meg regulájának alapjává (RB 58,17): az állhatatosságot, az engedelmességet és a megtérést (conversatio morum). A beteljesedett élet eme úgyszólván három oszlopa egyben a bencés fogadalmakat jelenti. A bencések, eltérően a közismert három szerzetesi fogadalomtól – szegénység, tisztaság, engedelmesség – állhatatosságra, engedelmességre és megtérésre tesznek fogadalmat. Az még talán érthető, hogy valaki állhatatosságot és engedelmességet fogad. De hogyan lehet megtérést fogadni? Hogyan lehet ezt konkrétan megélni? És hogyan tud ez a hármas lelkiségi magatartás elvezetni a vágyva vágyott beteljesedett élethez?

1. Ideálok és konkrétumok: a conversatio morum megalapozása

Ahhoz, hogy az ember éretten tudjon döntést hozni egy olyan életformára, amely állandó megtérést igényel, Szent Benedek egy feltételt nevez meg (RB 58,7): valóban Istent keresi-e. Ez minden elkötelezett keresztényre vonatkozik, nem kizárólag szerzetesekre. Isten keresése a keresztény élet lényegét képezi, ezért nem tekinthető néhány világtól elvonult ember számára feltartott lelki foglalatosságnak. Hitünk, reményünk és szeretetünk olyan mértékben tud kibontakozni, amennyire életünk Istenre irányul, vagyis amennyiben tényleg azt keressük, ami Istené, illetve végső soron az Istennel való kapcsolatot.

Az istenkeresés átfogó ideálját Szent Benedek három konkrét magatartásban teszi megfoghatóvá: buzgóság az istenszolgálatban, az engedelmességben és a méltánytalanságok elviselésében (RB 58,7). Regulájának zsenialitása abban rejlik, hogy a nagy ideálokat képes belehelyezni a mindennapok kereteibe, úgyszólván lefordítja azokat a konkrétan megélt élethelyzetekre. A lét mélyébe nyúló olyan valóságokról van szó, amelyek nem csak szerzetesi, kolostori körülmények között adnak útmutatást, sokkal inkább minden ember számára érvényesek.

Az istenszolgálat elsősorban a liturgiát – zsolozsmát – jelenti a regulában. A napirendet az imaórák szabják meg, és állandó megszakításra hívják az embert. Újra és újra abba kell hagyni a munkát és a különböző elfoglaltságokat az imádság javára. Ez csak akkor sikerül, ha valóban Isten keresése áll az életprogram középpontjában. Csak az képes tevékenységeit állandóan megszakítani az imádságra, aki tudatosan hiszi, hogy a látható, fogható és mérhető teljesítményeken túl van egy olyan valóság, amelyben az elfogadás és odaadás számít. A földi dolgok megszakítása a vallásosság ismérve. Az erre való készség arról tesz tanúságot, hogy milyen prioritásokkal él az ember. Ugyanakkor azt is megtapasztaltatja, hogy mindaz, ami „sikerül”, elkezdve a föld termésétől és kétkezi munka termékeitől a szellemi eredményekig és emberi kapcsolatokig, mind emberi erőfeszítés és isteni kegyelem együttjátékából születik. Aki ebben a hitben él és képes ezt konkrétan kifejezésre juttatni abban, hogy időt szentel az imádságra, az Szent Benedek szerint valóban megéli az istenkeresés ideálját.