RIP Dr. Gerő Gyula


Hívő lélekkel és feltámadás reményében tudatjuk,

hogy dr. Gerő Gyula

a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap alapítványtevője

életének 98. évében

2022. április 13-án megtért Teremtőjéhez.

 

Őrizzük emlékét, imádkozzunk érte, ajánljuk őt Isten irgalmába és kegyelmébe!

Requiescat in pace!

A Podkonický-orgona megáldása


Április 8-án bensőséges, zártkörű ünnepségen áldotta meg Cirill főapát és Fekete Károly református püspök a most felújított Podkonický-orgonát. Cirill főapát a következő szavakkal kérte Isten áldását a hangszerre. „Ebben az ünnepi órában arra kérünk, áld meg ezt az orgonát, hogy dicsőségedre szólaljon meg és szívünket Hozzád rendelje!”. Majd így folytatta: „ahogy a sok síp hangja eggyé válik, úgy forrjunk össze mi is Benned hívő emberek, egyházad tagjai, a kölcsönös szeretetben és a testvéri együttlétben.”

 

A könyvtár, mint a pannonhalmi gimnázium vívóinak szokásos éves fotózkodásának kedvelt helyszíne


A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kiemelt sport a vívás. A vívó-csoport szokásos éves fotózkodásnak kedvelt helyszíne a könyvtár. 2022-ben is örömmel adtunk helyet ennek az eseménynek.  A gimnázium honlapján rendszeresen olvashatunk híreket a vívással kapcsolatos eseményekről, sikerekről, eredményekről: https://www.phbences.hu/sportagak/vivas

Fotó: Pályi Zsófia és Hirling Bálint

A kulturális terület munkatársai kirándulása Székesfehérvárra


Április 11-én Székesfehérvárra kirándultak a Főapátság kulturális területen dolgozó munkatársai. A Szent István Király Múzeumban megtekintették a Királyok és szentek - Az Árpádok kora című kiállítást, és felkeresték a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontot, mely helyet ad a Székesfehérvári Püspöki Levéltár és Könyvtár értékes dokumentumait és könyveit bemutató látványraktárnak, és a székesfehérvári egyházmegye történetét, intézményeit és legfontosabb templomait, valamint a Magyar Szent Család tiszteletét ismertető látványos interaktív kiállításnak.

 

A Honismereti Szövetség Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló vetélkedője győzteseinek kirándulása Pannonhalmán


Március 23-án tartotta a Honismereti Szövetség a Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló vetélkedő döntőjét. Az első három helyezett, háromnapos jutalomúton vehetett részt április 8-10 között, melynek célja Pannonhalma-Veszprém és Balatonfüred volt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával, az Ars Alba Restaurátor Bt közreműködésével restauráltattuk a Pfannbergi Misekönyvet


2021 őszén támogatásgyűjtésbe kezdtünk a 15. századi Pfannbergi Missale restaurálására.* A kódex restaurálásának költségeit  a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vállalta.** A restaurálást a szentendrei Ars Alba Bt. restaurátorműhely munkatársai végezték el. *** A csatolásban képeket láthatunk a kódex állapotáról restaurálás előtt, közben és után.

 

Húsvét közeledik, a kereszténység legnagyobb ünnepe


Virágvasárnappal elkezdődik a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot előkészítő nagyhét. Szent Benedek, Regulájában így ír a húsvéti készületről: A szerzetes életének olyannak kell lennie, mintha állandóan negyvennapi böjti fegyelem alatt élne, mégis mivel kevesekben van meg ehhez az erő ezért azt tanácsoljuk, hogy a negyvennapnak ebben az idejében teljes tisztasággal élje életét…

 

Koncert a könyvtár barokk orgonáján a Nagyböjti koncertsorozat keretében


A Pannonhalmi Főapátság 2022-es Megújulás kulturális évadának első eseménye a Nagyböjti koncertsorozat. A harmadik koncertnek április 1-jén a klasszicista könyvtárterem adott otthont.  Itt hallgathatták meg Lesták Bedő Eszter hegedűművészt és Kiss Zsolt orgonaművészt az érdeklődők. E zárókoncerten mutatták be az 1740 és 1760 körül Podkonický Márton által épített orgonát.

 

Egy újabb kötet egy a Benedictina gyűjteményben őrzött kéziratból: Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában


Az 1848-1849-es szabadságharcban tevékenyen résztvevő, annak leverése után londoni emigrációba kényszerülő Rónay Jácint (1814-1889) előbb bencés szerzetes, majd világi pap nagyon érdekes pályát futott be. Élete meghatározó időszaka, amikor Rudolf trónörökösnek és Mária Valéria főhercegnőnek a nevelője volt. Rónay egész életében vezetett naplót.

Megújult barokk orgona új otthona a könyvtárban


Szigeti Kilián (1913-1981) bencés atya, orgonaművész, orgonaszakértő, a pannonhalmi főiskola tanára, a rendi kórus vezetője, aki az orgonák történetével foglalkozott, kutatóútjain régi orgonák darabjait is összegyűjtötte. E gyűjtemény egy darabja, egy Martin Podkonický (1709-1771) által 1740 és 1760 körül épített, 2021-ben felújított orgona 2022-ben a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárában kapott új helyet, ahol megtekinthetik a látogatók, de meg is hallgathatják az orgonamuzsikát kedvelők.

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Mosonszentjánosi Kódex Mária-ábrázolásáról


Március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony (Annuntiatio Beatae Mariae Virginis) napján Isten Fiának Mária méhében történt fogantatását, megtestesülését ünnepeljük. Kilenc hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét. A Mosonszentjánosi Kódexben nem a szokásos angyali üdvözlet ábrázolást (Gábriel arkangyal és Szűz Mária) látjuk, hanem a várandós Máriát. A kép felirata: S. Maria Empfängnis (Mária fogantatása)

 

 

Egy a pannonhalmi könyvtárban őrzött kézirat, melynek megjelenésére csaknem ötven évet vártunk


A Győri Egyházmegye, a Brenner János Hittudományi Főiskola, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány szervezésében március 24-én mutatták be Jánosi Gyula OSB: Új idők küszöbénGiesswein Sándor élete és műve című kötetét a győri Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében. A posztumus kötet kalandos sorsú kéziratát a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár őrzi.

Bemutató a könyvtárban a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum gyűjteményeiből – Kunst– und Wunderkammer


A reneszánsz és a barokk kor egy sajátos képződménye az úgynevezett Kunst- und Wunderkammer, (érdekes, értékes és ritka tárgyak gyűjteménye) melyben a különböző képzőművészeti alkotások, a természettudománnyal kapcsolatos tárgyak, régészeti leletek stb. kaptak helyet. A Pannonhalmi Főapátsági Múzeum anyagából ilyen bemutató a könyvtár északi kisebbik helyiségében kapott helyet.

 

A Székesfehérvári Egyházmegye munkatársainak látogatása Pannonhalmán


2022. március 22-én a Székesfehérvári Egyházmegye munkatársai látogattak Pannonhalmára. A program szentmisével indult a pannonhalmi Szent Márton Bazilikában, melyet Spányi Antal megyéspüspök úr vezetett. Utána Szita Bánk bencés kalauzolásával körbejárták a bazilikát és a kerengőt, majd a könyvtárat nézték meg Ásványi Ilona vezetésével és a levéltár ritkaságait mutatta be a csoportnak Boros Zoltán levéltáros. A látogatás a templomban ért véget, ahol a zarándokok részt vettek a napközi imaórán.

Bemutató a könyvtárban a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum gyűjteményeiből- Ikongyűjtemény


2021 májusában az Esztergomi Keresztény Múzeumból a Pannonhalmi Főapátságba került  Ruzsa György fémikon gyűjteménye. A letétként kezelt műtárgyak adatolt, feldolgozott állapotban kerültek hozzánk. A gyűjteményből bemutató látható a könyvtár déli kisebbik termében. Az 1120 db tárgy elérhető a következő adatbázisban:https://hu.museum-digital.org/collection/1245

Bemutató a könyvtárban a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum gyűjteményeiből – Képtár


A Pannonhalmi Főapátsági Múzeum a kincstárból, képtárból, a metszettárból, a numizmatikai gyűjteményből, régiségtárból és ásványtárból áll. Idesorolhatjuk még a fotótárat, a képeslap-, a szentkép- és a bélyeggyűjteményt. A kincstár anyagából 2021-ben a templom népbejárója közelében nyílt állandó kiállítás. A képtár anyagából a könyvtár déli nagyobb oldaltermében láthatunk bemutatót.