A könyvtár nyitva tartása a nagyhéten
2018. March 26.A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár
nagyheti nyitva tartása
A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár
nagyheti nyitva tartása
2018. március 5-én R. Várkonyi Ágnes professzorasszony lányai, Ruttkay Zsófia és családja és Ruttkay Eszter jelenlétében bensőséges ünnepség keretében dr. Várszegi Asztrik főapát úr avatta fel az R. Várkonyi Ágnes Könyvtárat.
A Gerő Éva Alap pályázatot hirdet magyarországi egyházi-felekezeti
könyvtárak számára állományvédelmi eszközök beszerzésére.
A pályázati úton elnyerhető támogatás összege: 300.000 Ft
2018. március első napján újraéledt az EKE Vendégünk programsorozata, melyen könyvtárunk munkatársai is résztvettek. Az Egyesület első vendége a két egyházi-szakmai társszervezet volt, az egyházi levéltáros és múzeumos egyesület. A Egyházi Muzelógusok Egyesületét (EME), az egyesület elnöke, dr. Harmati Béla László, a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesületét ( MELTE) a titkár, dr. Koltai András mutatta be, majd Ásványi Ilona EKE elnök moderálásával „kerekasztalt alakítottak” minden résztvevő közreműködésével. A programnak a Magyar Unitárius Egyház Dr.
Február 22-én könyvtárunk munkatársai az EKE szomszédolás program keretében délelőtt meglátogatták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Könyvtárat, ahol Gulyásné Somogyi Klára kalauzolta az egybegyűlteket, majd délután a Magyar Táncművészeti Egyetem Vályi Rózsi Könyvtárat is megtekintették Herke Péter vezetésével.
A szomszédolásról készült képeket könyvtárunk két munkatársa, Horváth Sára és Nagy Balázs készítették.
A fényképek az EKE honlapján láthatóak.
Minden kedves könyvtárhasználónak áldott, békés karácsonyt kívánunk!
A könyvtár munkatársai
November 25-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakos, másodéves MA-s hallgatói egy kiránduláson vettek részt. Pannonhalmán és Győrben felkeresték a legszebb, 18. századi, magyarországi, emblematikus díszítésű belső tereket, amelyek szorosan összefüggnek egymással. Az Emblematika című speciális kollégium hallgatói Kusler Ágnes tanárnő vezetésével Pannonhalmán megnézték a Főapátság emblematikus díszítésű refektóriumát, a Főapátsági Könyvtárban belelapozhattak különböző 17-18. századi „emblémás” könyvekbe.
November nyolcadikán könyvtárunk Budapestre látogatott. Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése Szomszédolás programjának keretében megtekintettük a Bibliamúzeumot, a Kálvin téri református templomot, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Könyvtárát és a Pálos Könyvtárat.
A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár régikönyves projektjei:
ősnyomtatvány-adatbázis és nyomtatott katalógus
Szeptember 30-án immár harmadszor láttuk vendégül Pannonhalmán a "Könyvtár, ami összeköt" pályázat ösztöndíjasait. A csoportot Ásványi Ilona vezette az apátságban.
A programról bővebben itt olvashatunk:
"Könyvtár, ami összeköt"
Értesítjük a könyvtárhasználókat, hogy Könyvtárunk augusztus 14. és 31. között zárva tart. Megértésüket köszönjük!
A Könyvtár munkatársai
Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése a Reformáció emlékévében június 28. és 30. között Debrecenben tartotta éves összejövetelét, melynek szokásos rendjét szakmai: közgyűlés, konferencia, szakmai délelőtt, lelki: ökumenikus ima, és egyéb programok: tanulmányi kirándulás, könyvtárlátogatás alkotják. Az összejövetelen könyvtárunk is részt vett.
Május 15 és 17 között háromnapos minőségbiztosítási tanfolyamon vettünk részt Kismaroson a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor vendéglátásában. A három napos továbbképzés előadója Vidra Szabó Ferenc könyvtári minőségmenedzser volt, aki a fő hangsúlyt a gyakorlati feladatokra fektette. Számos témakört érintettünk a három nap során, például teljesítményértékelést, folyamatszabályozást, tudástérképet, SWOT-elemzést és partneri kapcsolatokat stb. A tanfolyam programja és a hozzátartozó galériák a következő oldalon érhetőek el:
2017. április 25-én Habent sua fata libelli I. – Párhuzamos történetek muzeális gyűjteményekről, könyvekről, régikönyves könyvtárosoktól, restaurátoroktól, digitalizáló szakemberektől címmel szakmai napra került sor a Piarista Gimnázium tanácstermében.
A Pannonhalmi Főapátság és az Országos Széchényi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt a Szent Márton- és Szent István-legendákat Ernst-kódex hasonmás kiadásának bemutatójára.
Időpont: 2017. április 25. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár Díszterme (Budapest, Budavári Palota F épület)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Értesítjük a könyvtárhasználókat, hogy Könyvtárunk április 14-től április 17-ig zárvatart. Nyitás április 18-án (kedden) reggel 8 órakor.
Mindenkinek áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk!
Március 21-én új kiállítás nyílt meg Könyvtárunkban a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A kiállítás az 500. évfordulón megemlékezik Luther Mártonról és a többi, Luthert megelőző vagy követő reformtörekvőről, Rotterdami Erasmusról, Ulrich Zwingliről, Philipp Melanchthonról, Kálvin Jánosról. Alakjukat korabeli könyvkötésekkel idézi meg: szokás volt, hogy műveiket vaknyomásos bőrkötésben adták ki, a szerző – és a kiadást szponzoráló főúr - portréjával. Bemutatja a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban őrzött korabeli és korai Luther műveket.
Értesítjük a könyvtárhasználókat, hogy Könyvtárunk március 21-én (kedden), Szent Benedek Atyánk ünnepén zárva tart.
Megértésüket köszönjük!
2017. február 16-án a Egyházi Könyvtárak Egyesülése megrendezte a 2017-es év első szakmai napját Adjátok meg Istennek, ami Istené és a császárnak, ami a császáré (vö. Mt 22,21). Kereszt(y)énység, gazdálkodás, szervezeti kultúra címen. A szakmai napra a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola épületében került sor. A délelőtt folyamán előadók között köszönthettük dr. Baritz Sarolta Laura domonkos nővért, valamint Bokros Márk bencés szerzetest. Délután pedig kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol Köntös László, dr. G.
Január 17-én és 18-án a tolouse-i katolikus egyetem és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete közreműködésében az iszlám és a kereszténység kapcsolatáról konferenciára került sor a főapátságban francia és magyar tudósok előadásával és részvételével. A résztvevők közt jelen volt a toulousei domonkos egyetem rektora, s a francia domonkos szerzetesek mellett a résztvevők Libanonból (a Kaszliki Szent Lélek Egyetemről), Németországból (az Eichstaetti Katolikus Egyetemről) és Magyarországról érkeztek.