Szomszédolók – A Győr-Moson-Sopron Vármegye Győri Levéltára munkatársai látogatása


Június 11-én a Győr-Moson-Sopron Vármegye Győri Levéltára munkatársait fogadtuk Pannonhalmán „baráti látogatáson.”

A szokásos látnivalókon (templom, kerengő, könyvtár, kincstár) túl a kevésbé látogatott terekbe (refektórium, ásványtár, képtár, ikongyűjtemény) is beléphettek a kollégák, akinek Dénesi Tamás könyvtárigazgató, Tanai Péter múzeumigazgató és Ásványi Ilona könyvtárigazgató a gyűjteményi együttműködésről is beszélt.

Természetesen megtekintették a Uros apát és műve, és a könyvtárteremben látható két kiállítást is:

Szent hely, ahol az idők szava szól


Dániel Viktória cikke a Kisalföld 2024. június 7-i számában

Részlet:

A nyolc évszázados épület mellett a történelem ujjlenyomatát őrzi a könyvtár is. Magasba nyúló polcain csodákról és ki nem mondott titkokról suttognak a díszes kötésű könyvek. Egy kis ajtó és egy felfelé kúszó csigalépcső visz fel az emeletre. Hit, tudomány és irodalom legnagyobb gondolataira a magyar történelem nagyjainak festménnyé merevedett arcképe és a tudás istennője tekint le az íves mennyezetről.

Kirándultunk-szomszédoltunk


Június 7-én a kulturális terület (könyvtár, levéltár, múzeum, kulturális iroda) vezetői az Országos Széchenyi Könyvtárba látogattak. Az OSZK-s kollégák szeretettel és nagy gondossággal fogadtak bennünket. Megnéztük Az idő arcai kiállítást – melyen a 15. századi Pannonhalmi hóráskönyv is „vendégszerepel” –, majd az Apponyi-teremben bemutatót tartottak a bencés vonatkozású kódex-fragmentumokból, kéziratokból és ősnyomtatványokból.

Emberléptékű szakralitás – Vig György írása Pannonhalmáról, a könyvtárról a kultúra.hu-n


A bazilika belső terébe lépve néhány pillanat múlva azokat is eltölti az otthonos nyugalom érzése, akik nem járnak minden vasárnap misére. A késő román stílusú épületbelső, a veretes oszlopfonatok, a nemesen egyszerű padok, a középen álló oltár letisztult ónixtömbje és az ugyanebből a nemes anyagból készült keleti rózsaablakon beszűrődő fény olyan emberléptékű, mégis magasztos térélményt kínál, ami nem összenyomja, hanem felemeli, szinte megnyitja a lelket.

 Vigh György: Ezer éve imádkoznak a magyarokért az ország lelki erőművében

Az én bazilikám IV. – Csend és bazilika


Mit üzen számunkra, és hogyan hat ránk a pannonhalmi bazilika csendje? A Bazilika800 emlékév egyik legkülönlegesebb programsorozata, „Az én bazilikám” séta június 2-i alkalmán arra hívta Bokros Márk bencés szerzetes és dr. Palotai Gabriella pszichiáter a vendégeket, hogy engedjék, hogy hasson rájuk a csend, megérintse őket a bazilika csendje. 

PÁLYÁZAT – Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap – 2024


A Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap pályázatot hirdet a magyar egyházi-felekezeti könyvtárak körében.

A megpályázható támogatás 500.000 Ft.

A támogatás az egyedi és általános restaurálásra, állagmegóvásra, prevenció megvalósítására, állományvédelmi (pl. páramérő műszerek, páraelszívó eszközök, párásító készülékek) és egyéb, az állagmegóvást elősegítő eszközök (pl. speciális könyvtári porszívó, roló, függöny, spaletta, fényvédő fólia, kiállítási vitrin) beszerzésére, cseréjére, felújítására fordítható.

A pályázat beadásnak határideje: 2024. június 15.

Esti látogatás a könyvtárban


2024. május 28-án este a gimnázium melki testvériskolájából érkezett vendégek látogatták meg az este különös hangulatú könyvtárunkat. Juhász Laczik Albin igazgató, Kovács Alida és néhány vendéglátó diák kísérte a vendégeket, akik Dejcsics Konrád atya és Ásványi Ilona segítségével nemcsak a könyvtár történetével, hanem a gyűjtemény egyes kincseivel is megismerkedtek. Az egykor az ausztriai Gaming karthauzi kolostorból származó 13. századi Bibliával, melyhez hasonlót használhattak az idén 800 éves harmadik! pannonhalmi templomban.

"Nyugdíjas ifjak" látogatása


2024. május 28-án a Káposztási Családok Egyesülete Nyugdíjas Ifjak Klubja tagjai látogattak Pannonhalmára. A látnivalók közül leginkább a bazilika főkapujára ( Rieger Tibor alkotása) és a paradicsom kapujára ( Veres Kálmán) alkotása csodálkoztak rá. A szokásos programon kívül részt vettek a napközi imaórán a bazilikában, majd ki-ki a kertben, a kilátók felé vagy a várkörön sétált és a Pausa cukrászdában, a TriCollis és a várközi kávézóban frissült fel a hazaindulás előtt.

„Különleges élmény a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár meglátogatása…”


Magyar Nemzet, 2024. május 25.

Bényei Adrienn: Nyolcszáz éves a pannonhalmi bazilika

https://magyarnemzet.hu/kultura/2024/05/pannonhalmi-bazilika-nyolcszaz-eves-kulturnemzet

 

Különleges élmény a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár meglátogatása, a falakat mennyezetig borító, hatalmas polcokon található rengeteg könyv látványa. 

Study tour – egy különleges sajtónap a Pannonhalmi Főapátságban


A Bazilika800 emlékévben május 21-én a Pannonhalmi Főapátság látogatók elől zárt részeibe is ellátogathattak a sajtó munkatársai egy különleges sajtónapon. Hortobágyi T. Cirill főapát, Dejcsics Konrád és Bokros Márk bencés szerzetesek osztották meg a főapátság jelenbeli szerepével, terveivel, törekvéseivel és céljaival kapcsolatos gondolataikat a média munkatársaival. A résztvevők megtekinthették a könyvtár és levéltár ritkaságait és az Oros apát és műve kiállítást is.

 

Beszámoló:

Sörcímke-inspiráció a könyvtár régi botanikai könyveiből–2.


Új termékként került forgalomba a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdéje és a Pannonhalmi Apátsági Pincészet együttműködésével készült Grape Ale sör. A termék címkéjén látható szőlő-ábrázolást a könyvtárunkban őrzött muzeális botanikai könyvekben látható metszetek inspirálták. Ezek közül kiemelkedik Theodoricus Dorstenius: Botanicon című munkája, mely Frankfurtban jelent meg, 1540-ben.

 

Homolya Dávid és Vadász Attila koncertje az Orgonák éjszakáján a könyvtárban


Ahogy beszámoltunk róla, immár három felújított barokk orgona lelt otthonra a klasszicista könyvtárteremben. https://konyvtar.osb.hu/hu/hirek/mar-harom-felujitott-barokk-orgona-lathato-konyvtarunk-muzealis-termeben  Az Orgonák éjszakáján, május 18-án Homolya Dávid és Vadász Attila jóvoltából meg is szólaltak ezek a kivételes hangszerek. A hangversenyen ritkán játszott 17.

Május – Szűz Mária hónapja… Lorettóról és a lorettói kápolná(k)ról


A Mária-kegyhelyek (búcsújáróhelyek) közül különösen is kiemelkedik az olaszországi Loreto, melynek bazilikájában látható a hagyomány szerint Szűz Mária názáreti háza (Szent Ház). A legenda szerint a názáreti házat angyalok hozták át a Szentföldről Itáliába. Guilhelmo Gumppenberg Atlas Marianus című, 1657-ben Ingolstadtban megjelent művének elején – mely számba veszi a legismertebb csodatévő Mária képeit – látható egy bájos metszet erről a jelenetről.

Május – Szűz Mária hónapja… a lorettói litániáról


A liturgikus hagyomány szerint május és október Szűz Mária hónapja. Májusban az esti órákban, a szentmisék előtt vagy után sok templomban végeznek ájtatosságokat Mária tiszteletére. A Mária-antifónák és énekek mellett különös szerepe van az ún. lorettói litániának. A lorettói litánia első magyar nyelvű kiadása 1772-ben, Bécsben jelent meg.

In memoriam Nagy Gáspár (1949-2007)


Hetvenöt éve, 1949. május 4-én született Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja volt. A Szabadrabok című, 1999-ben megjelent kötetével emlékezünk rá, melynek egy-egy (Forrai Botond atyának, tanárának és Vanyó Tihamér bencés atyának) dedikált példányát is őrizzük gyűjteményünkben.

A legutóbb felújított Corte-orgonáról


A felújítás után visszatért Pannonhalmára és ismét régi pompájában ragyog az 1770-es években készült Corte-orgona. A hangszert a Bazilika800 emlékévre Bors László és Bartis Szabolcs orgonaépítők restaurálták és állították vissza eredeti, barokk kori állapotába. A mesterek április 29-én a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban szerelték össze és hangolták be a megújult orgonát. A Corte-orgona építőjéről, Corte Józsefről kapta a nevét.