Kedves köszöntés a Könyvtárosok világnapján


Az Amerikai Könyvtárak Szövetsége és a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége kezdeményezésére 2011 óta április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ennek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a könyvtárak és könyvtárosok nyújtotta értékekre. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár hazánk legrégebbi gyűjteménye, a monostorral egyidős. Jelentős védett könyvállományt őriz, amely a nemzeti vagyon része. Ahogy a Főapátság úgy a Könyvtár is 1996 óta Világörökség, azaz az itt összegyűjtött szellemi, kulturális kincs is a világörökség része.

Egy komplex műalkotássá ért projektről


Április 5-én a Pannonhalmi Főapátság kapuja közelében a bejárati átjáróban leplezték le KissPál Szabolcs alkotását, egy márványtáblát, mely ugyan őrzi a Vörös Rabbinak nevezett, David Victor Tulman emlékét, aki az apátság falai között lelt menedékre 1919-ben, mégis elsősorban műalkotás, nem emléktábla. A tábla a Főapátság 2021-es Emlékezet kulturális évadában látható Láthatatlan spektrumok című kiállításra készült, annak egyik műtárgya volt.

A ZARÁNDOKLAT időszaki kiállítás


Április 5-én a könyvtár klasszicista könyvtártermében nyitottuk meg a Főmonostori Kiállítótérben 2023. április 5. és november 11. között látható ZARÁNDOKLAT időszaki kiállítást. Dejcsics Konrád atya, a Főapátság kulturális igazgatója köszöntője után beszédet mondott és a kiállítást megnyitotta: Wirth Imre író A barokk orgonán modern darabokat adott elő Kiss Zsolt orgonaművész, a Főapátság karnagya.

Nagyhét 2023

Halott Krisztus- emiliai festő- 17. század- P.halma

A jövő héten kezdődő nagyhét elé: Gerhard Lohfink elmélkedése hitről, életről, Krisztus és a magunk haláláról:  „Arról, hogy mi történik velünk a halál után, csak a hit révén tudhatunk. …Ez a „csak hit révén" nem valami negatívumként, valami maradékként értelmezendő, mert hát semmi bizonyosat sem tudunk. „Hinni" teológiai értelemben éppenhogy nem ezt jelenti. A hit személyes felismerést jelent. A hit annyit jelent: teljesen megbízom a másikban és éppen ezáltal ismerem meg.

Írói rezidencia. Pannonhalmi napló Visky András: Az 501–es szoba – 2. rész


… Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Isten cserbenhagyásai miatt mindig ez a kérdés szakad ki az ember mellkasából. Semmi válasz, visszhang sem, a kiáltozást benyeli a néma ég. A feltámadásig, legalábbis. Akkor is csak erre, a már elkiáltott kérdésre születik válasz. A jövőbeni kérdés, ha pontosan ugyanaz is, egészen más mégis. És a feltámadás is „más”, mindig. A fölemelt és meggyalázott meztelen test nem ígéri a megváltást – érdemes volna nem idealizálni a szenvedést, Krisztus szenvedését sem.

Nagyböjti koncert a klasszicista könyvtárteremben


A Pannonhalmi Főapátság 2023-as; Zarándoklat kulturális és spirituális évadának első kiemelt zenei eseménye a Nagyböjti koncert a könyvtár klasszicista termében március 31-én. Fellép a Pulzus vonósnégyes és Kiss Zsolt orgonaművész, a Szent Márton-bazilika karnagya, aki a nemrégiben felújított, közel 300 éves, egyedi hangzású, a könyvtérteremben elhelyezett Podkonicky-orgonát szólaltatja meg.

Írói rezidencia. Pannonhalmi napló Visky András: Az 501–es szoba – 1. rész


Fölvenni a monostor ritmusát – bizonyára lehetetlen. Lehetséges persze, de ahhoz mindent odahagyva, meztelenül kellene belépnem a főkapun. Eltökélten és erőfeszítés nélkül kitartani, mégis, ritmussá lenni, lefordítani önmagamra egy másik időt.A jelen idő beköltözése a halandó testbe – lehetséges ez? Vagy már eleve benne is van és Léleknek hívjuk? A ritmus a test állapota (benne van az érzékelhetőben) – ezt persze tudom és tudtam, de ebből nem következik, hogy a beköltözésem napján máris rá is tudnék állni az újabb ritmus-javaslatra.

Főapátsági Ásványtár: a külsős segítők mellett a gyűjteményi (könyvtár, levéltár, múzeum) együttműködés szép eredménye


Szent Benedek ünnepén, 2023. március 21-én nyitotta meg a Pannonhalmi Főapátság azt a gyűjteményi folyosón kialakított látványtárat, amely külsős segítőkkel és belső gyűjteményi (könyvtár, levéltár, múzeum) együttműködés szép eredményeként valósult meg.

Magyar Írórezidencia Program 2023 Vendégünk: Visky András


(Kaddis a meg nem született bárányért) A meg nem született bárány és kecskegida bőréből készül a legszebb pergamen. Megfizethetetlen, ami csak annyit jelent, mióta világ a világ: van, aki megfizeti; sőt van, aki csak erre hajlandó költeni. Fehér cérnakesztyűt húzok, hogy kezembe vehessem a páncélszekrényből előkerült miniatűr ,Preces’-t, a 13. századi Biblia Sacrát vagy a tüneményesen kicsike Pannonhalmi Hóráskönyvet…. (Visky András: Az 501–es szoba – 1.

Kránitz Mihály: Isten vándorai útra kelnek - Elhangzott a Semitae in corde eius... … szívében zarándokútra készül kiállítás megnyitóján


A jelen kiállítás témája a zarándokút, a zarándoklás, mely kimagasló szinten valósulhat meg egy hívő ember életében. A pannonhalmi főapátsági könyvtár saját gyűjteményéből állította össze az egy éven át megtekinthető kiállítást a zarándoklat fogalmának összefüggésében. A kiállítás mottóját a 84. zsoltárban olvashatjuk: „Boldog az az ember, aki szívében zarándokútra készül”. A megfogalmazás azonnal két irányt jelöl meg az „útra kelést” illetően.

Restaurálási munka a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban. Időszaki kiállítás


… "melly jó, ha a gazdagság jók kezében áll"…

Időszaki kiállítás

a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtárában

2023. március 21. és 2024. március 21. között

 

A klasszicista teremkönyvtárban, a három tárlóban elhelyezett kiállítás címe Kazinczy Ferenc Útja Pannonhalmára, Esztergomba, Vácra című naplójában olvasható.

Szent Benedek tavaszi ünnepe elé


Részletek Rievaulx-i Szent Elréd ciszterci apát beszédeiből

Szent Benedeket nemcsak Mózes lelke töltötte be, hanem bizonyos értelemben sokkal inkább az összes többi szent lelke is betöltötte… Regulájában felragyog Szent Ágoston aranya, Szent Jeromos ezüstje, Szent Gergely festett bíbora, de a sivatagi atyák drágakőhöz hasonló mondásai is ott tündökölnek benne. Ezek ékesítik mennyei épületét.

 

Ismét bencés tulajdonban egy egykor a Pannonhalmi Főapátság, majd kőszegi bencés rendház könyvtárának gyűjteményébe tartozó kötet


Internetes árverésen tűnt fel az alábbi, egykor a pannonhalmi főapátság, majd a kőszegi rendház könyvtárába tartozó könyv: Josephus Flaviusnak a zsidó háborúról szóló kötete, mely több bencés vonatkozással bír. Josephus Flavius műve előtt egy ún. „libellus graduális” is található.

 

A kötet bibliográfiai leírása:

2023


Pilinszky János: Esztendők szerpentinútján

Évről évre új körforgásba kezd az idő, s vele az égbolt roppant óramutatója kimért és befejezhetetlennek tűnő pályáján. Szerpentinút ez, mely egyszerre süllyed és emelkedik alattunk. Köreit járva egyre kifosztottabbak s egyre gazdagabbak leszünk: az idővel együtt öregedve mind szélesebb és szélesebb tájakra pillanthatunk alá. Süllyedve emelkedünk, kifosztva gazdagodunk. Földi időnk ellentmondásaiban mintha máris az öröklét derengene.

Az esztendő fordulóján


Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkettő”

Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri "hangulat" nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”