Szent Benedek ünnepe elé


Március 21-én Szent Benedekre emlékezünk. „Isten embere a sok csoda mellett, melyek fényében a világ előtt tündöklött, tanításának szavában is nem csekély mértékben ragyogott. Megírta ugyanis bölcs mértéktartásban kiváló, előadásában világos Reguláját a szerzetesek számára. Ha életét és jellemét valaki részletesebben akarja megismerni, e Regula tanításából megtudhatja mindazt, amit, mint Mester tett. Mert e szent férfiú ne tudott mást tanítani, mint ahogy maga is élt.” - írja Nagy Szent Gergely, Szent Benedek életrajzírója. 

Győrffy Ákos Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült


Első Írórezidencia-vendégünk (2021-ben), Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő, esszéíró, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült 2024. március 15-én.

Ménes Attila: „Annyi mindent láttam már elpusztulni" – Interjú Győrffy Ákos költővel – 2023. február

https://kultura.hu/annyi-mindent-lattam-mar-elpusztulni-interju-gyorffy-akos-koltovel/

Írórezidencia-vendégünk (2023-ban) Visky András Kossuth-díjas


2024. március 14-én Kossuth-díjat vehetett át az írói életművéért értékes dramaturgi tevékenységéért és írásművészete, különösen a diktatúra megaláztatásai közepette a hitben megélt szeretet erejét, a megingathatatlan emberi tartás és a magyar identitás megőrzését például állító remekműve, a Kitelepítés című regénye elismeréseként Visky András, aki Erdélyben élő és alkotó művészként érdemelte ki a legnagyobb magyarországi kitüntetést.

Visky András:

Bejegyzés 1848. március 15-ről Szeder Fábián (kertészeti) naplójában


Szeder Fábián (1784-1859) bencés szerzetes, polihisztor alapvetően kertészeti naplójában 1848. március 15-én, szerdán ezt a bejegyzést olvashatjuk: „Múlt éjjel eső, nappal elég tiszta, dolgozni lehetett.” Majd feketébb tintával, talán később bejegyezve a pesti forradalommal kapcsolatban: „Magyar-Ország átalakulása napja.”

A félelmet legyőző írástól a teremtésig


A félelmet legyőző írástól a teremtésig címmel jelent meg interjú Barnás Ferenccel az alkotásról, a hitről, a vallásról. Az író 2022 őszén volt Pannonhalma vendége az Írórezidencia programban, majd 2023 nyarán az Arcus Temporum fesztiválon. Megjelent: A Szív 2024. február https://jezsuitakiado.hu/cikkek/a-felelmet-legyozo-irastol-a-teremtesig/#post-16648

Tíz éve jelent meg Simon T. László OSB új Újszövetség-fordítása


Minél többször olvasod, annál ízesebb”-  Simon T. László bencés szerzetes a tíz éve először megjelent és azóta hat kiadást megért új Újszövetség-fordításáról A Szív folyóirat 2024. februári számában https://jezsuitakiado.hu/cikkek/minel-tobbszor-olvasod-annal-izesebb/#post-16647

Részlet:

A hely hat az alkotóra, az alkotó hat a helyre – A Magyar Írórezidencia Programról


A Magyar Írórezidencia Program négy éve biztosít lehetőséget alkotói elvonulásra kortárs írók számára a Petőfi Irodalmi Ügynökség szervezésében; Magyarországon nyolc településen, a határon túl pedig Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen várják a szerzőket. Alkotómunkáról, az elvonulás élményéről és a választott városról kérdeztük a program résztvevőit.

Szent Skolasztika (Szent Benedek nővére) liturgikus emléknapja


Skolasztika az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Fivérével együtt Istennek szentelte életét, és követte testvérét Montecassinóba, ahol 547 körül halt meg. Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta tartják ünnepét ezen a napon.